Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Két csomagban egyszerűsítené a kormány a vállalkozások adminisztrációs terheit.
Két csomagban egyszerűsítené a kormány a vállalkozások adminisztrációs terheit. Az első csomagban januártól 105 milliárd forinttal mérsékelhetők a vállalkozások adminisztrációs terhei.
Többek között életbe lép majd az a szabály, hogy a foglalkoztatási bejelentés 23 adata egyre csökken, vagy a kötelező könyvvizsgálatot 100 millió forintos bevételi határról 200 millióra emelkedik - közölte Cséfalvay Zoltán, a Világgazdaság napilap által szervezett budapesti konferencián.
Magyarországon a GDP 10,5 százalékát költik adminisztrációs költségre a vállalkozások, ennek összege 2 800 milliárd forint, amely jövőre első lépésben 105 milliárddal, majd további 400 milliárddal csökkenhet - mondta az NGM államtitkára. Hozzátette azt is, hogy a magyar vállalkozások gyengébb versenyképességére is hat ez, hiszen Hollandiában, Nagy-Britanniában és Dániában csupán a GDP 2-3 százalékát viszik el az adminisztrációs terhek.
A második csomagban már nemcsak a Nemzetgazdasági Minisztérium hatáskörébe lévő szabályokat kívánják megváltoztatni, hanem más tárcákhoz és az önkormányzatokhoz tartozókat is - jelezte Cséfalvay Zoltán. Példaként említette az államtitkár a magyarországi építési engedélyek beszerzésére fordított 204 napot, amelyre Hong-Kong-ban elég 67 nap is. A második csomag hatására 400 milliárd forinttal csökkenhetnek a vállalkozások terhei, augusztusi kormányhatározatok segítik majd, s ezek is januártól lépnek hatályba.
Az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében június 2-án konzultáció sorozatot indít az NGM, amelynek során javaslatokat, ötleteket várnak a vállalkozóktól.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?