Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A nemzetközi építési piac egyik vezető mérnöki tanácsadó cége, a Magyarországon is jelen lévő EC Harris szerint...
A nemzetközi építési piac egyik vezető mérnöki tanácsadó cége, a Magyarországon is jelen lévő EC Harris szerint Svájcban 25 százalékkal magasabbak az építési költségek, mint bárhol a világban. A cég globálisan 55 országot vizsgált, bázisnak a brit értékeket vette, az éves felmérést már hosszú évek óta elvégzi - közölte az ERE szaklap.
A globális drágasági listában az első tíz között nyolc európai ország található. Érdekes, hogy Svájcban 71 százalékkal kerül többe az építkezés, mint Nagy-Britanniában, s 2008-ben ez a különbség még kisebb is volt, mert akkor a briteknél 20 százalékkal magasabb értékeket rögzítettek. A britek egyébként Bahreinnel közösen a 12-dik helyen állnak, ez négy hellyel magasabb, mint a tavalyi listán volt.
Svájc mögött Dánia, Svédország és Kanada végzett idén. Hozzájuk képest viszonylag legolcsóbb India és Sri Lanka, mindkét országban 72 százalékkal kevesebbe kerül ez, mint Nagy-Britanniában.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?