Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Elvégezték a sétáló burkolatának, valamint az utca két oldalán található házak és üzletek homlokzati elemeinek...
Elvégezték a sétáló burkolatának, valamint az utca két oldalán található házak és üzletek homlokzati elemeinek cseréjét, a portálok felújítását. Emellett új padokat és köztéri bútorokat helyeztek ki, növényeket telepítettek, a szökőkút pedig gazdaságosabb vízforgató berendezést kapott.
Figyelmet fordítottak Nyíregyháza történelmének megismertetésére: az egyik társasház falán már látható a várostörténeti fotósorozat, a térburkolatba öntve pedig a város térképe és - az egykor a településhez tartozó - 64 bokortanya bronzba öntött nevei láthatóak.
A műszaki átadást augusztus 31-én tartják meg, addig a kivitelező elvégzi a szükséges kisebb javításokat - mondta Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester. Közlése szerint beruházás részelemei megvalósultak, egyedül a bronzszárnyakkal díszített új köztéri óra nem került még a helyére.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?