Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A panelből készült toronyházakat háromféle módszerrel lehet lebontani. Budapesten a kevésbé látványos megoldást választották a Volga szállónál.
Hotel állt, most kőhalom az egykori Volga szálló, Finta József és stúdiójának egyik keze nyoma. Még legalább másfél hónap, míg eltűnhetnek a törmelékek, s a fejlesztő, a Futureal által kiválasztott kivitelező hozzákezdhet az új irodaház építéséhez.
Budapesten ez az első paneles technológiával épült magas ház, amit eltüntetnek, így nem volt még referenciája az erre vállalkozóknak, úgyhogy nehéz volt választani – idézte fel az előkészületeket Tatár Tibor, a Futureal Development vezérigazgatója. Nagy szórásban (50-450 millió forint) jöttek az ajánlatok, végül a győztes Csipke Kft. 100-200 millió forint közötti ajánlatát fogadták el.
Három műszaki megoldás közül választhattak: az úgynevezett harapdálásos, a szétszerelős és a robbantásos verzió jött szóba. Utóbbi kockázatosnak tűnt és pótköltségeket igényelt volna, előbbi veszélyesnek látszott, maradt az első.
„Úgynevezett tervezett omlásveszélyt kalkulált be a kivitelező, a hatalmas harapdálós gépezet mindig legalább 10 méterre volt attól a falrésztől, ami éppen lezuhanni készült, úgyhogy nem volt valós veszélyben sem ember, sem technika” – számolt be a cégvezető.
Korábban az interneten keringett videók és szöveges anyagok azt a látszatot keltették, hogy káosz van és bármi megtörténhet, de ez félrevezető volt. Az eltérő módszereket előnyben részesítő szakemberek álláspontját túlhangsúlyozták – vélekedett Tatár Tibor, aki megerősítette: bár nincsenek ilyen tapasztalatok Magyarországon, mégis körültekintően jártak el, a mikor kiválasztották a bontást végző céget. A projekt e részét lezártnak tekintik, kártérítési igény sem a kivitelezőhöz, sem hozzájuk nem érkezett, mert nem is volt erre alap.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A hatóságok szerint egy 28 éves helyi férfi követhette el a rongálást.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.