Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Eleken és Vésztőn is 630 millió forintból építették fel az intézményeket, amelyek konganak az ürességtől, a kertet pedig gaz borítja.
Teljes a homály az európai uniós forrásokból és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság projektjeként megvalósult eleki és vésztői lakóotthonok körül. A két Békés megyei otthonra 630-630 millió forintot szántak, de egy éve üresen állnak – írja a Magyar Narancs.
Az eleki lakóotthonokkal kapcsolatban korábban Nánási Mihály, volt MSZP-s alpolgármester, a Párbeszéd jelenlegi aktivistája már megjegyezte, hogy nem érti, hogy kerülhet egyenként 105 millió forintba a hat lakóotthon, amikor a telket ingyen kapták a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól. A helyi önkormányzat két okból támogatta a beruházást, egyfelől azért, mert a már meglévő két szociális intézmény megerősítését és fennmaradását szolgálhatja, másrészt egy tucat munkahelyet teremt, a hat otthonban pedig összesen 72 ellátott kaphatna helyet.
A projektgazda SZGYF választotta ki a településeket, közbeszerzésen pedig a beruházás kivitelezőit, Eleken egy debreceni, Vésztőn egy békési cég nyert.
A lap kérdésekkel fordult a Főigazgatóság felügyeletét ellátó Emmi Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkárságához, amely azt válaszolta, a beruházás magasnak tűnő költségének az a magyarázata, hogy az összeg a házak felszereltségét, az eszközparkot vagy az ellátottak önálló életre való felkészítését is lefedte. Ehhez képest az épület üres, a kert pedig tele van gazzal.
A lap rákérdezett a vésztői projektre is, de a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a lap megjelenéséig nem küldte el válaszait.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.