Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egyelőre 13 ingatlan pályáztatása zajlik.
Ebben az évben 72 ingatlan értékesítését tervezi a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt., amiből nettó 8 216 867 500 forint bevételt tervez. Jelenleg tizenhárom ingatlan pályáztatása zajlik – közölte a fővárosi önkormányzat a Magyar Nemzet megkeresésére.
Két pályázatot viszont visszavontak, így egyelőre nem lesz új tulajdonosa az újpesti víztorony mellett álló teleknek, illetve egy pilisszántói, egykoron iskolaként üzemelő, jelenleg zarándokszállóként működő kastélynak sem.
A lap arról is ír, hogy ha megvalósulnak a mostani tervek, akkor az egykori cinkotai strand helyén akár bevásárlóközpont is épülhetne. Indokként azt írják, hogy a főváros településszerkezeti tervébe (TSZT) is bekerült a cinkotai strand átminősítési szándéka: rekreációs területből vállalkozási területbe szeretnék átsorolni. Ezzel nem először támadják a fővárosi önkormányzatot, ám Nemes Gábor, a Demokratikus Koalíció képviselője korábban a Népszavának úgy nyilatkozott, hogy „új építési jogokat csak a Kerületi Építési Szabályzatban lehet megállapítani. Az új fővárosi településszerkezeti terv alapján a kerületnek nem muszáj módosítania sem a funkciók körét, sem az építési paramétereket”.
Ezen felül a Telex gyűjtötte össze, miket árusít még Budapest. Eladó többek között Újpesten egy több mint ezer négyzetméteres ipari épület, a Gyáli úti Elemi Iskola és Óvoda felújításra szoruló épületegyüttese, valamint egy közel hatezer négyzetméteres építési területet a XVII. kerületben. Megvételre kínálnak még három vidéki kastélyépületet, a kéthelyit, a szőlősgyörökit és a tordasit is.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.