Folytatja a nyomozást a rendőrség a Feneketlen tavi ingatlanmutyi miatt, Lázár Jánost is meghallgatták

Lázár János volt miniszter szerint szinte biztosan bűncselekmény történt.

  • hvg.hu hvg.hu
Folytatja a nyomozást a rendőrség a Feneketlen tavi ingatlanmutyi miatt, Lázár Jánost is meghallgatták

Több éve húzódik az az ügy, ami akkor robbant ki, amikor kiderült: a Feneketlen-tó mellett felépítendő Buda Gardens telkét és a rajta lévő leromlott állapotú ingatlant adta el az állam egy cégnek, amely aztán vélhetően jó áron értékesítette az ingatlanfejlesztőknek.

Bár a rendőrség korábban lezárta a nyomozást, Lázár János egy október végi VálaszOnline-nak adott interjújában felvetette, hogy mégiscsak bűncselekmény történt. A politikus egyébként úgy került a képbe, hogy a telek 2016 végéig az EMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Zrt.-é volt, aminek felügyelete a Miniszterelnökséghez, azaz Lázár János miniszter alá tartozott.

A hatóság újraindította a hűtlen kezelés gyanújával indult nyomozást, a VálaszOnline-nak küldött válaszuk szerint az eljárás felderítési szakaszban van, egyelőre nem gyanúsítottak meg senkit.

Közben az Index arról ír, hogy Lázár Jánost is meghallgatták az ügyben: „Engem meghallgatott a rendőrség ebben az ügyben december elején, a nyomozást ismeretlen tettes ellen újraindították, hogy milyen eredménnyel, azt természetesen nem lehet tudni.”

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek