Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Nyugati pályaudvar műemlék-épülete több lépésben születik újjá, a tetőszerkezet építése azonban befejeződött. A teljesen megújult csarnoképületet a tervek szerint tanévkezdéskor vehetik birtokba az utasok.
A csarnok tetőszerkezet-építése befejeződött, a csarnokbelsőben található 26 méter magas térállványt elbontották és folytatják a további építési munkákat - közölte a MÁV.
Jelenleg a héjazat építésén dolgoznak a szakemberek, a restaurátorok végzik a főpárkány felújítását. A tetőszerkezettel megújul a csarnok belső világítása is, illetve megkezdődött az új világítótestek beépítése. A vasúttársaság szerint a tető bevilágítására szolgáló üvegezés elkészültével, most a bazilikális ablakok ragasztott, biztonsági üvegezése zajlik. A hat toronytetőből négy csúcsdísz már a helyére került, ahogy a főhomlokzat díszműbádogos konzolainak gyártása is befejeződött, azokat folyamatosan helyezik vissza eredeti helyükre.
A projekt keretében megújul 8200 négyzetméteren a vágánycsarnok teteje, a csatlakozó üvegszerkezetek, a pénztárcsarnok, a gyorsétterem, illetve hat homlokzati torony is. Az épület mindkét végén, összesen 2200 négyzetméteren teljesen új lesz az üveg függönyfal, valamint megtörténik az állomásépület többi, eddig fel nem újított tetőszakaszának javítása. Átépül részben a csapadékvíz-elvezetés, továbbá új utastájékoztatási rendszert és a vágánycsarnokban felsővezeték-hálózatot alakítanak ki.
Ezen felül a pályaudvar aluljárójában a világítási rendszer teljes felújításával, a beázási problémák megszüntetésével, majd az álmennyezet újjáépítésével megújulnak keresztalagút utasforgalmi terei is. Az akadálymentes közlekedés biztosítása érdekében, a pályaudvar gyalogos aluljáróját és a váci vágányokkal szembeni üveges várórészt, az úgynevezett hidegvárót összekötő és jelenleg nem működő liftet is kicserélik, ahogy a pályaudvar Teréz körút felőli akadálymentes megközelítésére is új rámpát alakítanak ki.
A pályaudvar területén, a csarnokban a vakok és gyengén látók számára vezető-, úgynevezett taktilis sáv készül, aminek megtervezésében a Magyar Vakok- és Gyengénlátók Országos Szövetsége nyújtott segítséget. Ezen taktilis sáv elhelyezése a teljes pályaudvaron több ütemben valósul meg, várhatóan 2022 évi befejezéssel.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.