Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Március második felére le is fékezett a kereslet az ingatlanpiacon.
Most először fordul elő, hogy Budapest egyik kerületében sem kínálnak már 1 milliós négyzetméterár alatti új lakásokat – áll a Duna House hétfőn közzétett elemzésében, amely 2025 első negyedévének ingatlanpiaci folyamatait vizsgálta.
A szöveg szerint a fővárosban ebben az időszakban meghaladta az 1,6 millió forintot az ilyen lakások átlagos négyzetméterára. A legdrágább a II. kerület (3 millió Ft/négyzetméter felett), míg a legnagyobb kínálat továbbra is a XIII. kerületben található. A meghirdetett lakások kétharmada pedig a millió feletti négyzetméterárak ellenére szinte azonnal elkelt.
A használt lakások piaca ennél azért barátságosabb Budapesten, de csak akkor, ha a többi régiós fővároséval vetjük össze, hiszen ezeknél a lakásoknál is átléptük már az egymilliós átlag-négyzetméterárat. Régiós összevetésben az albérleti díjaknál is egész jól áll Budapest.
Budapesten a befektetői jelenlét is tovább erősödött: a vásárlások közel 45%-a e célból történt, vidéken pedig minden harmadik tranzakció mögött befektetési szándék állt. Első lakás vásárlására a fővárosban 67 millió, vidéken 38,7 millió forintot fordítottak. Érdekesség, hogy a fővárosban a legtöbb eladó a 60 év feletti korosztályból került ki, a leggyakoribb motiváció pedig a nagyobb otthonba költözés volt.
Tovább nőtt a nagy alapterületű, 80 négyzetméternél nagyobb lakások iránti kereslet, míg a 40-60 négyzetméteresek forgalma csökkent. Budán és Pesten is emelkedett a 70 millió Ft feletti ingatlanok részesedése. Az országos értékesítési idő panellakásoknál 2-3 hónap, téglalakásoknál 4 hónap körül alakult.
A jelzáloghitel-piaci volumenben is erős bővülés látható. A Credipass magyarországi adatai alapján idén márciusban 125 milliárd forint szerződéses összegben realizálódott lakáscélú jelzáloghitel, ami 28%-os növekedés 2024 azonos időszakához képest. Az átlagos hitelösszeg Budapesten 31,5 millió Ft-ra emelkedett, vidéken 21 és 22 millió Ft között alakult. A kelet-magyarországi ügyletek között jelentkezett a legnagyobb arányban a CSOK Plusz: az igénylők közel negyede élt a kamattámogatott hitel lehetőségével.
A DH elemzése azt is megállapítja, hogy 2025 első negyedévében a tranzakciószámok fokozatos emelkedése a tavalyi trenddel ellentétben ezúttal márciusban is kitartott: a hónapra becsült 12 200 adásvétel az előző hónap eredményeit 7%-kal haladja meg, az előző év azonos időszakához hasonlítva pedig 10%-kal több adásvételt jelent.
Az árak meredek emelkedése ugyanakkor már érezhetően visszavetette a keresletet március második felében. A drágulás miatt a kereslet további csökkenése prognosztizálható az elkövetkező hónapokra. A kereslet növekedése 2025 első két hónapjában még kitartott, de a csökkenő értékeket mutató március már egyértelműen trendfordulót jelez.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
Tovább halasztjuk a repülőrajtot, a második negyedévben 0,2 százalékkal nőtt csak a magyar GDP. Legalább pozitív számot látunk – most tértünk vissza oda, ahonnan 2024 elején esni kezdett a gazdaság.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész.
Oahun regisztrálták a legmagasabb hullámot, ami 1,21 méter volt.