szerző:
ingatlanmenedzser.hu
Tetszett a cikk?

Gyanúsítottként hallgatta ki a Paksi Atomerőmű volt vezérigazgatóját, Kovács Józsefet a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Gyanúsítottként hallgatta ki a Paksi Atomerőmű volt vezérigazgatóját, Kovács Józsefet a Nemzeti Nyomozó Iroda. Kovács József ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indult büntetőeljárás az atomerőmű gazdálkodásával kapcsolatban.

A mintegy háromnegyed órán át tartó kihallgatás után a volt vezérigazgató szabadon távozhatott - hangozott el az mr1-Kossuth Rádió Krónika című műsorában délben.

A hírműsorban elhangzottak szerint Kovács Józsefet, aki 2005 és 2009 között volt az atomerőmű vezérigazgatója, a paksi Erzsébet szálló megvásárlásának és felújításának körülményeiről kérdezték a nyomozók.

Az atomerőmű 2005-ben a paksi önkormányzattól vásárolta meg a szállodát, amelyet reprezentációs célokra akart használni, és az épületre több mint hárommilliárd forintot költöttek, ebből a parkosítás mintegy másfél milliárd forintba került. Az ügyben a Magyar Villamos Művek jogi képviselője tett feljelentést egy belső vizsgálat után, és az ügyben további gyanúsítások várhatók - számolt be a Krónika.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!