szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy Kínát és az Amerikai Egyesült Államokat összekötő vasútvonal létrehozását tervezik kínai szakemberek. Ez lenne a világ leghosszabb vasútvonala, melynek 13 ezer kilométeréből 200 a Csendes-óceán alatt futna.

Kínai szakemberek azt tervezik, hogy egy szupergyors vonat segítségével kötik össze az Amerikai Egyesült Államokat Kínával - írja a The Guardian kínai sajtóinformációkra hivatkozva.

A tervezett vasútvonal Észak-Kelet Kínából indulna, fölmenne Szibériáig, majd egy a Csendes-óceán alatt fúrt alagúton keresztül közelítené meg Alaszkát, Kanadát, végül pedig az USA-t. A tervekről Wang Mengshu beszélt a kínai sajtóban, de később a The Guardiennek már nem akart nyilatkozni.

Ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, egy 200 kilométeres alagutat kéne kifúrniuk az óceán alatt. A vasútvonal teljes hossza 13 ezer kilométer lenne (ez három-négyezerrel kilométerrel több mint a világ jelenleg leghosszabb vasútvonala, a Transzszibériai Vasútvonal), a vonat két nap alatt érne A-ból B-be, és átlagosan 350 km/órával száguldana.

A tervet illetően sokan szkeptikusak, és az sem tiszta, Kína tárgyalt-e már a kérdésben Oroszországgal, Kanadával, vagy az USA-val.

Az amerikai külügy szerint Rogán Antal jelképezi az állam foglyul ejtését

Az amerikai külügy szerint Rogán Antal jelképezi az állam foglyul ejtését

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek

Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek