szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szürke ötven árnyalatai női olvasóit vizsgálták egy amerikai egyetem kutatói, az erotikus könyvsorozatot kedvelők közös vonásai pedig igen érdekesek.

A könyv témáját ismerve talán nem meglepő, de az arányok mindenképp érdekesek - nagyjából ezt gondoltuk, amikor olvastunk a Journal of Women's Health szaklapban megejelent kutatás eredményéről, amelyben A szürke ötven árnyalata című bestseller női olvasóit vizsgálták. A michigani egyetemen végzett kutatás során ugyanis kiderült: az erotikus könyvsorozat 18 és 24 év közötti olvasói az átlagosnál 25 százalékkal nagyobb arányban választanak olyan párt maguknak, akik bántalmazzák őket. Minden harmadik nő számára gyanús, hogy megcsalja a párja, 75 százalékuk pedig étkezési zavarokban szenved. Háromból két olvasó több mint öt alkoholos italt fogyaszt egy átlagos összejövetelen.

Az eredményeket kiértékelő pszichológusok arra jutottak, hogy  ennek a könyvnek az olvasótáborára jellemző, hogy tizenévesen nem kaptak megfelelő szexuális felvilágosítást a szüleiktől, amelyre középiskolás korban már komoly szükség van, és véleményük szerint ezzel egyébként - közvetett módon - pont a legijesztőbb adat, az erőszakos partner választásának esélye csökkenthető.

A cseh civileket annyira felháborította Trump, hogy két hét alatt összedobtak 2,9 millió eurót az ukránoknak

A cseh civileket annyira felháborította Trump, hogy két hét alatt összedobtak 2,9 millió eurót az ukránoknak

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Felszabadítás vagy gyilkossági kísérlet? Meddig mehet el egy játékos a futballpályán?

Felszabadítás vagy gyilkossági kísérlet? Meddig mehet el egy játékos a futballpályán?

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását