Legózni is tud a 3D-s nyomtatással készült kezével egy amerikai kisfiú – videó

Úgynevezett bionikus kezet kapott egy hatéves amerikai kisfiú. A művégtagot a Louisville-i Egyetem hallgatói készítették 3D-s nyomtatással. A Kentucky-ban élő Lucas Abraham keze egy ritka betegség miatt rendellenesen fejlődött, és kétéves kora óta arra vágyott, hogy rendesen használhassa. Most azt mondta, hogy megkapta eddigi legjobb karácsonyi ajándékát.

  • hvg.hu hvg.hu
Legózni is tud a 3D-s nyomtatással készült kezével egy amerikai kisfiú – videó

Gina Bertocci, az egyetem biotechnológia-professzora elmondta: a kisfiú keze volt az első, amelyet gyermeknek készítettek. Bionikus, vagyis az élő szervezet működését követő művégtagról van szó.

A 3D-s nyomtatásos technológia jelentősen csökkenti a gyártás költségeit. A felhasznált műanyag a Lego-kockák anyagához hasonló, tehát többféle színűt lehet belőle alkalmazni.

A gyerekek szeretik, mert olyanok lesznek tőlük, mint a Transformers-figurák, és szeretnek dicsekedni a "hardverükkel" – fogalmazott a professzor.

A bionikus kezet készítő hallgatóknak az e-NABLE önkéntescsoport segített, akik művégtagokat terveznek és nyomtatnak.

A fiú méreteire három kezet alkottak, amelyek műanyagból, bőrből és kábelekből készültek. Kettő Lucasé, egyet az egyetem tartott meg.

Percekkel azután, hogy a kisgyerek múlt héten megkapta a bionikus végtagot, már el tudta vele kapni a labdát, sőt, legózott is vele. Az iskolában is viselte, kezet rázott és pacsizott az osztálytársaival.

Lucas annak is örült, hogy énekórán össze tudja majd ütni a cintányérokat. Nagymamája, Julie Abraham szerint a kisfiú sokkal magabiztosabb azóta, hogy az új kezet használja. Augusztusban egyébként ő írt az egyetemnek, és megkérdezte, tudnának-e segíteni az unokáján – írja a Reuters.