szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csaknem negyedmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a bűnözői csoport, amelyet a napokban leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága; az elkövetők fiktív számlák felhasználásával értékesítettek belföldön Romániából hozott gabonát - közölte az igazgatóság bűnügyi sajtóreferense.

Egy Debrecenben működő gazdasági társaság papíron több mint egymilliárd forint értékben vásárolt repcét, takarmánykukoricát és árpát különböző Hajdú-Bihar megyei vállalkozásoktól, valójában azonban Romániából és Szlovákiából származtak a termények. Egy cégláncolat létrehozásával akarták elkerülni az uniós beszerzéshez kapcsolódó adófizetési kötelezettséget - mondta Uzonyi Sarolta.  

A referens szerint az "áfamentes" beszerzést hazai, bruttó értékű vásárlásnak tüntette fel a társaság, miközben az ezt igazoló, hamis számlákat kiállító vállalkozásoknál soha nem is volt az árukészlet. A gabona eredetének leplezésére hamis fuvarleveleket is készítettek. A fiktív számlákat kiállító társaságok nem nyújtottak be adóbevallást, ráadásul ügyvezetőik többnyire büntetett előéletű személyek, egyikük jelenleg is börtönben van - ismertette a részleteket a sajtóreferens.  

Hozzátette: a pénzügyi nyomozók az észak-alföldi régió adóellenőreivel és pénzügyőr járőreivel közösen dolgoztak azon, hogy minél gyorsabban leleplezzék a teljes elkövetői kört. A nyomozók egy időben 13 helyszínen tartottak házkutatást, a bűncselekmény elkövetését bizonyító okiratokat lefoglalták.  

A költségvetésnek okozott kár megtérülése érdekében lefoglalták az elkövetők gépjárműveit, ingatlanjaikat és bankszámláikat zároltak. A lefoglalt vagyon az előzetes becslések szerint több mint hatvanmillió forintot ér - mondta Uzonyi Sarolta.

Hozzáfűzte: minden jel arra utal, hogy a szervezet tagjai jelentős értékre elkövetett adócsalás bűntettét követték el, ezért nyolc évig tartó szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság. Két embert már az akció napján őrizetbe vettek a nyomozók, a harmadik elkövető pedig rövid időn belül feladta magát; jelenleg mindhárman előzetes letartóztatásban vannak - közölte a sajtóreferens.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!