szerző:
MTI

Hőkamera buktatott le három orvvadászt Beregdarócnál. Az erdő ritkításán dolgozó közmunkások két őzet ejtettek el, de feltehetően korábban is vadásztak meg nem engedett módszerrel.

Kedden reggel vett észre a beregdaróci stabil hőkamera kezelője három alakot, akik valamit bevonszolnak az erdőbe. A helyszínre irányított járőrök három embert - egy 27 és két 35 éves férfit - találtak a helyszínen. Mindhárman közmunkásként, az erdő ritkításán dolgoztak.

A határrendészek kérdésére elmondták, hogy egy őzet vonszoltak be az erdőbe. A járőrök két őzbak tetemét találták meg, az egyiket egy fára felhúzva, már megnyúzott állapotban, míg a másik átvágott torokkal a földön feküdt.

A terület tüzetes átvizsgálása során a határrendészek még egy őzsuta megnyúzott maradványára bukkantak, amely már több napos lehetett, így elképzelhető hogy nem ez volt az első eset, hogy a térségben engedély nélkül és meg nem engedett módszerrel ejtettek el vadakat.

Az ügyben a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya lopás megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hirtelen kétszer annyian lettek a kisberényi választók, új szavazást kell tartani

Hirtelen kétszer annyian lettek a kisberényi választók, új szavazást kell tartani

Varju László: "Ez koncepciós eljárás"

Varju László: "Ez koncepciós eljárás"

Még az idén megérkezhet iPadre a Photoshop, de nem lehet felhőtlen az öröm

Még az idén megérkezhet iPadre a Photoshop, de nem lehet felhőtlen az öröm

Több mint kétezer római kori pénzérme került elő Baranyában

Több mint kétezer római kori pénzérme került elő Baranyában

Videó: Üzletileg nagyon bejött a horror-autómosó

Videó: Üzletileg nagyon bejött a horror-autómosó

Oskar Kokoschka egy festménye rekordáron kelt el egy prágai árverésen

Oskar Kokoschka egy festménye rekordáron kelt el egy prágai árverésen