Egy, a Magyar Honvédség által bérelt orosz szállító repülőgéppel péntek délben elindult Taszárról az iraki nemzetközi stabilizációs és humanitárius segítségnyújtásban résztvevő, 300 fős magyar szállító zászlóalj előkészítő részlegének első 12 fős csoportja.

A tervek szerint az 54 szálláscsináló - a táborépítéshez szükséges felszerelésekkel - három ütemben, öt fordulóban vasárnap estig érkezik meg Kuvaitba. Onnan előreláthatóan 24-én indulnak el leendő táborhelyükre, a Bagdadtól délre mintegy 100 kilométerre fekvő Al Hillah-ba. A szálláscsinálók között vannak orvosok, logisztikusok, gépkocsivezetők, felcserek, szakácsok.
Az első géppel 12 katonai gépjárművet, valamint kilenc technikai eszközt, továbbá egy áramfejlesztő-, egy vízszállító- és egy konyhai utánfutót, összesen 77 tonnányi rakományt, a további négy fordulóban pedig ruhaneművel és egyéb, a tábor építéséhez szükséges felszerelésekkel - például sátrakkal, faanyaggal - megrakott konténereket küldenek ki a magyar katonák leendő táborhelyére. A pénteken elindult első csoport a személyes felszerelés mellett a többi között hűtőgépet, mentőkocsit, földmunkagépet és targoncát visz magával, továbbá fagyasztott formában az esetleges kígyómarás, skorpiócsípés elleni vakcinákat.
A szálláscsinálóknak a tervek szerint augusztus második felére kell előkészíteniük a tábort. A főerők 240 fős csoportja és a további felszerelések előreláthatóan augusztus 5-én indulnak, s 18 napos hajóút után érkeznek az iraki állomáshelyükre. A szálláscsinálóknak addig mintegy 200 sátort kell felépíteniük, biztosítaniuk kell az áramellátást és mindegy egyéb berendezést, felszerelést amire a zászlóaljnak szüksége lesz – közölte Szarvas László, Magyar Honvédség közlekedési szolgálat főnöke. A magyar katonák szálláshelyére két műholdat is telepítenek, ezen keresztül tarthatják a kapcsolatot hozzátartozóikkal.
A magyar békefenntartók a lengyel irányítás alatt álló nemzetközi hadosztályban 20 nemzet, több mint 12 ezer katonájával együtt látják majd el feladataikat egy hozzávetőleg Magyarország méretű területen - mondta el Kiss Dezső. A Magyar Honvédség kommunikációs tisztje szerint a Bagdadtól délre eső szolgálati hely, Irak katonai szempontból nyugodt területének számít, "az egyik legbiztonságosabb körzet". (MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fegyveres rablók vittek el Hongkongban hatszáz guriga vécépapírt

Fegyveres rablók vittek el Hongkongban hatszáz guriga vécépapírt

Ingyenautót vagy üzemanyagot kérnek a taxisok, ha olcsóbb tarifát akar Budapest

Ingyenautót vagy üzemanyagot kérnek a taxisok, ha olcsóbb tarifát akar Budapest

Duma Aktuál: Az időszámítás kezdetén kártyanaptárt is hoztak a háromkirályok

Duma Aktuál: Az időszámítás kezdetén kártyanaptárt is hoztak a háromkirályok

Úgy tűnik, Neo megtanítja repülni Trinityt a Mátrix 4-ben

Úgy tűnik, Neo megtanítja repülni Trinityt a Mátrix 4-ben

Megint nem volt ötös a lottón, őrületes már a nyereményalap

Megint nem volt ötös a lottón, őrületes már a nyereményalap

Komoly visszaesést jelentett a VW a koronavírus miatt

Komoly visszaesést jelentett a VW a koronavírus miatt