A sürgősségi szavazáshoz szükséges négy személy helyett csupán hárman vettek részt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csütörtöki ülésén, így nem voksolhattak arról, soron kívül tárgyalják-e a Tilos Rádió előző napi műsorában elhangzottakkal kapcsolatos Fidesz-beadványt.

A két távolmaradó testületi tag - az SZDSZ által delegált Tímár János és az MDF által jelölt Wéber János - betegségre hivatkozva maradt távol már az előző napi tanácskozástól is. Sürgősség hiányában a beadást követő második héten kerülhet az ORTT elé az anyag. Az ORTT irodája megindította a vizsgálatot, amelynek részeként bekéri a kifogásolt adás hanganyagát.



A Magyar Nemzet honlapján szerdán az állt, hogy a Tilos Rádió aznapi adásában felolvasott egyik sms-üzenet szövege a következő volt: "Orbán Viktor egy köpönyegforgató fasiszta patkány, ne dőljünk be neki! Pusztuljanak az egyházak! Éljen Barangó!". Az sms beolvasása után a műsorvezető elhatárolódott annak tartalmától, és jelezte, ilyen tartalmú üzeneteket a jövőben nem fognak beolvasni. A Fidesz médiaszekciója szerint a Tilos Rádió tudatosan provokálja a hívőket és a "polgári gondolat" követőit.



Az ORTT január 21-én harminc napra felfüggesztette a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát, mert az egyik, Barangó néven ismertté vált műsorvezető szenteste azt mondta: "kiirtanám az összes keresztényt". A médiahatóság akkor - a Tilos másik két kifogásolt esetét is tárgyalva - hat hónapra kizárta a rádiót "a Műsorszolgáltatási Alapból való támogatásból", és mintegy utolsó figyelmeztetésként alkalmazta a médiatörvény azon kitételét, amely szerint a testület "írásbeli figyelmeztetésben megállapítja a jogsértést". Amennyiben a médiahatóság ismét elmarasztalja a Tilost, az a rádió műsorszolgáltatási szerződésének felmondását vonhatja maga után. Az adó jelenleg azért sugározhat, mert a bíróság felfüggesztette az ORTT által kiszabott büntetés végrehajtását. (MTI)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A tényállítások és a tények

A tényállítások és a tények

Bezárt egy fontos kaput a WhatsApp, hogy kevesebb legyen az átverés

Bezárt egy fontos kaput a WhatsApp, hogy kevesebb legyen az átverés

Zuhanni kezdtek az Est Média részvényei Andy Vajna halálának hírére

Zuhanni kezdtek az Est Média részvényei Andy Vajna halálának hírére

Mészároséké lett a ZÁÉV is

Mészároséké lett a ZÁÉV is

Egy 550 lóerős Pobjeda az orosz válasz Ken Blockra - videó

Egy 550 lóerős Pobjeda az orosz válasz Ken Blockra - videó

A Margitszigeten misézik Erdő Péter Szent Margit tiszteletére

A Margitszigeten misézik Erdő Péter Szent Margit tiszteletére