A Ligeti György vezette KLA érdemei számosak: nyolc éve adták ki a műfajában ma is legjobb CDROMA című multimédiás CD-jüket, ami eredeti szándéka szerint a középiskolásokat ismertette volna meg a magyarországi cigányok kultúrájával, történetével és szociológiájával, de olyannyira jól sikerült, hogy még a kérdés specialistái is haszonnal forgathatják az enciklopédikus gazdagságú kiadványt. Az alapítvány emellett évek óta eredményesen készít fel roma fiatalokat felsőoktatási tanulmányokra. Ligeti pedig lelkes és hozzáértő propagátora és tanítója a társadalomismeretnek, amelyről az általa írt és szerkesztett könyvek is tanúskodnak.

Az egy hónapja piacra dobott Xeno.hu-t (a xeno előtag az idegenre, másra utal, itt nyilván a xenofóbiáról, idegengyűlöletről van szó) provokatív céllal adták ki. Ezt a célt maradéktalanul elérték. Mindezt azért, hogy a nyitott és gondolkodó embereket immúnissá tegyék a xenofób nézetekkel szemben. Itt már viszont akadnak gondok.

Nem arról van szó, hogy ne hinnénk egy toleráns, humanista elkötelezettségű, az emberi jogokat tiszteletben tartó társadalmi kánon széleskörű elterjedésének lehetőségében. Van erre példa, még ha magukban a demokratikus társadalmakban sem egyszerű ügy ez. A maga szerény eszközeivel egy középiskolások állampolgári ismereteinek oktatását támogató segédanyag is hozzájárulhat a nemes célhoz. De mintha a kiadványt íróként és szerkesztőként egyedül jegyző, nagyszerű pedagógiai vénával megáldott Ligeti Györgyöt most cserbenhagyta volna a máskor jól működő arányérzéke.

Kommentár nélküli vagy csak utószóval ellenpontozott crestomathia kiadása mindig veszélyeket rejt magában, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a nagyon nyilvánvalónak tetsző szerkesztői szándék is rejtve marad, vagy a mű hatása éppen e szándékkal ellentétes hatást vált ki a nyájas olvasóból: más szüremlik át és ülepszik le, mint amit a szerző vár. Ligeti nagykorúnak tekinti olvasóit, és ez méltánylandó, de abban téved, hogy a publikált anyag önmagáért beszél. A gyűjtemény egyik kritikusa szerint a színes, mélynyomású, pazar tipográfiájú kiadvány csöppségek kezébe nem való, másik szerint pedig fogyasztásánál tanári segítség ajánlott. A bírálókkal egyetértek, de a legproblematikusabbnak mégis a kötet szerkesztési elveit tartom: nem világos, hogy mi miért került be az összeállításba.

Félrevezető például, hogy a nyíltan és durván a zsidók vagy cigányok ellen uszító anyagok mellett EU-ellenes szöveg is szerepel. A tulajdonosi szocializmus mára már elfeledett apostolának, Liska Tibornak egykori harcostársa Síklaky István az európai csatlakozás kapcsán írt EU- és kapitalizmusellenes írása a piacpárti liberálisnak persze nem tetszik, de igazságtalan és indokolatlan a Magozott Cseresznye skinhead-zenekarral és Szálasi Ferenccel együtt szerepeltetni. Az egyik fradista futballhuligán handabandázó koppenhágai élménybeszámolója meglehetősen súlytalannak tetszik háborús képek és karlendítő neonácik társaságában. Az pedig egyenesen stílustörő, amikor a szöveggyűjtemény az erőszakra buzdító újmódi nóták szövegét traumatológusok lágyékcsonkolódásról vagy koponyasérülésekről írt szövegeivel ellenpontozza. Nem tudni azt sem, hogy a vietnámi és a közel-keleti háborúból vett képek mit keresnek a szövegek illusztrációjaként. Rejtély, miért kerül egy ártatlan ezeréves zsánervicc a nagyon durva cigányellenesek közé. Az, hogy mindegyik a vicclap.hu portálon is megtalálható, nem kielégítő magyarázat.

Mint ahogy az is érthetetlen, hogyan keverhető össze Bárdossy László egykori háborús bűnök miatt kivégzett miniszterelnök Bárdosy Lászlóval, a Tri-a-non irredenta kalandjáték fejlesztőjével? És indokolatlan a hírhedett antiszemita Mónos Áron művét együtt szemlézni Bayer Zsolt 1100 éve Európa közepén című kötetével, még akkor is, ha gyakran árulják is őket egyazon ponyván. Nem fair, mert másról van szó bennük.

Általában is túlságosan leegyszerűsítő a Xeno.hu megközelítése. Nem egyszerűen azt történt, hogy társadalomtudósként analitikusként viselkedő Ligeti most talán túlságosan is engedett politikai ízlésének, hanem hogy manicheus módjára sok egymással kevéssé összeillő kellemetlen, rémisztő, röhejes, kriminális vagy szánalmas jelenséget szuszakolt be a xeno.hu rémségesen mélybarna halmazába. Pedig a szálakat ebben a könyvben sem kellett volna továbbgubancolni, a nebulóknak a jelenségek szétszálazására lett volna inkább szükségük: súlyozni és kontextusba helyezni, amelyre az interneten az agresszív, szélsőséges tartalmak közt szörfölgető ifjak még nyilvánvalóan nem képesek.

Végül még egy megjegyzés. Elfogadható alapállásnak tartom, hogy Ligeti a két világháború közti revizionizmusban és irredentizmusban találja meg a magyar szenny forrásvidékét, a mai nemzeti öncélúság és irracionalizmus nyilvánvalóan rokoni kapcsolatban áll azokkal. De az utószóban közölt néhány bekezdésnél mégiscsak többet érdemelt volna a kontinuitás ábrázolása. Annál is inkább, mert a Trianon-problémakörnek vagy a revíziós gondolatnak létezik már színvonalas olvasata is.

Gyáni Gábor társadalomtörténész például egyik előadásában arról beszélt, hogy hogyan befolyásolta a trianoni népességvesztés az ország társadalmát. Az elvesztett régiók társadalma két pólus köré szerveződött. „Az egyiket a jószerivel hagyományos (…) vagy az erősen modernizálódó városi középpolgárság alkotta. A másik póluson ugyanakkor azt a népes és módfelett pauperizálódott falusi agrártársadalmat találjuk, amely elsősorban termelési kultúrájának, valamint társadalomszervezeti és mentális beállítottságának feltűnő archaizmusával érdemli ki a figyelmet. S bármily szokatlanul hangzik is megállapításunk, nem hallgathatjuk el azon véleményünket, miszerint ez utóbbiak elvesztése súlyos ballaszttól »szabadította meg« a trianoni magyar társadalmat. A kétségkívül fájdalmas veszteség tudatában sem tagadható ugyanis, hogy a magyar társadalom előbb vagy utóbb roppant erőfeszítésekre kényszerült volna, hogy felemelje és a korábbiaknál teljesebb módon integrálja a módfelett elmaradott régiók társadalmi enklávéit.” Gyáni szavai, meglehet, provokatívabbak, mint a Xeno.hu által közölt irredenta plakátok vagy hőzöngések.

De Gyáni nem az első és az egyetlen, aki a trianoni veszteségeket szintjükön értékelve, de mégiscsak eredeti szempontokkal gazdagítja a kérdés tárgyalását. „Az 1918. évi békecsinálók alapgondolata, hogy ti. Ausztria–Magyarországot fel kell osztani, és a nyelvi határok és önrendelkezési jog alapján nemzeti államokat kell létesíteni, teljességgel jó volt. Az volt a katasztrófa, hogy a békecsinálók nem követték saját alapelveiket” – írja Bibó István egyik hatvan éve befejezett esszéjében. Úgy hiszem, ez az idézet mégiscsak jobban árnyalja a nemnemsoha.hu honlap tartalmait, mint egy suta trianonos vicc.

Ezzel együtt téved, aki azt gondolja, hogy a KLA „könnyelműen kezdett a húrok pengetésibe”. Szükség van az efféle kiadványokra. Emlékezzünk csak Karsai László antiszemita írásokat szemléző Kirekesztők című szöveggyűjteményére, amely 1992-ben nem csak nagy botrányt kavart, de feltárta a zsidóellenes beszédmód alapsémáit, és hozzájárult a közönség tisztánlátásához, hogy mi mit jelent a mai magyar politikai közbeszédben. Karsait akkoriban még a vele szolidáris kritikusai is történelmietlenséggel és túlzással vádolták, később aztán a legtöbb dologban mégis neki lett igaza. A KLA oktatási segédanyaga biztosan hozzájárul majd ahhoz, hogy elváljon a szenny a víztől.