Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a főváros XV. kerületében keletkezett raktártüzet - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője kedden. A katasztrófavédelem óvatosságra inti a környéken élőket, mert sósavpára kerülhetett a levegőbe.

A hétfő este keletkezett tűz okainak vizsgálata még tart, eredménye előreláthatóan csak szerdán lesz meg - mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A lángok a Palota Környezetvédelmi Kft. Szántóföld utcai 300 négyzetméteres raktárában csaptak fel, ahol háztartási vegyi hulladékok, elemek, akkumulátorok, festékszármazékok és hűtőgép-alkatrészek voltak.



A tűz nyomán savas anyag, köztük sósavpára kerülhetett a levegőbe, ezért a környéken ajánlatos lemosni az autókat, a szabadban tárolt ruhákat, s nem szabad elfogyasztani a szabadban tárolt élelmiszert.



Az óvó figyelmeztetés a főváros XV. kerületében, a Szántóföld utca, Fóti út, Mogyoródi út, Közvágóhíd utca által határolt területen élőknek - mintegy 500 embernek - szól. Bordás Imre, Országos Kémiai Biztonsági Intézeten belül működő Egészségügyi és Toxikológiai Tájékoztató Szolgálat vezetője elmondta: a sósavpára már 0,06 milligramm per köbméter koncentrációban is érezhető a levegőben.



A sósavpára izgathatja a nyálkahártyákat, a szemet az orrot, a bőrt, illetve a gyomor és béltraktust és bőrpírt, könnyezést, orrfolyást, köhögést, esetleg hányigert, hányást válthat ki. Bordás Imre elmondta, tudomása szerint a levegő minőségét a helyszínen jelenleg is vizsgálja az Országos Közegészségügyi Intézet illetve a Környezetvédelmi Főfelügyelőség mobil laborja, ugyanakkor a vizsgálatok eredményéről még nem tudott beszámolni. A tűzoltóság tájékoztatása alapján azt is vizsgálják, hogy esetleg más oldószer került-e a levegőbe - tette hozzá.



A Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa korábban azt mondta, hogy a sósavpárából nem került a levegőbe határérték feletti mennyiség, ugyanakkor felhívásukat elővigyázatosságból tették közzé, mivel a kisebb mennyiségű sósavpára esetleg enyhe, allergiás jellegű kiütéseket okozhat.



A Palota Kft. a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének rendes tagja. A kft. a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi Felügyelőségtől kapott engedélyt évente 5000 tonna veszélyes hulladék kezelésére.



Egy másik - szintén a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség által kiadott - engedély szerint a cég 1997-től 2000. április 30-ig hulladékhasznosítást is végezhetett és előállíthatta a CEFÜ elnevezésű cementgyári alternatív tüzelőanyagot.



A tűzoltók hétfőn 21 óra 38 perckor kapták a riasztást. Összesen 41 járművel és 144 tűzoltóval vonultak a helyszínre, ahol egy raktárépületben különböző, 200 literes fémhordókban tárolt vegyi anyagok égtek. Mint Molnár Péter korábban elmondta, a tűzoltók vízhiánnyal küszködtek.



Már-már sikerült eloltaniuk tüzet, amikor váratlanul egy robbanás következtében az oltóvízre felúszó vegyi anyagok kifolytak az épületből, majd a külszíni tároló alá kerültek. Ennek következtében a külszíni tárolóban raktározott anyagok is meggyulladtak, és így egy perc leforgása alatt a tűzoltók egy kétezer négyzetméternyi lángtengerrel találták magukat szemben.



Több tucat robbanás történt, ennek következtében mintegy 100-150 méter magas, 60 méter átmérőjű tűzgömb keletkezett. A lángokat a tűzoltók húsz habosított vízsugárral, két emelőkosaras vízágyúval, két nagy teljesítményű porsugárral és két habsugárral eloltották. Az oltás során egy tűzoltó kéztörést szenvedett. Mivel a tűzoltók légzőkészülékben dolgoztak, légúti károsodás nem történt - mondta a szóvivő. (MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ősszel Budapestre jön Putyin

Ősszel Budapestre jön Putyin

Német, osztrák és lengyel rektorok kérik, vonják vissza az MTA megcsonkításáról szóló törvényt

Német, osztrák és lengyel rektorok kérik, vonják vissza az MTA megcsonkításáról szóló törvényt

Vajna Tímea Andy Vajna örököse, de nem tudni, mit örökölt

Vajna Tímea Andy Vajna örököse, de nem tudni, mit örökölt

Bige-ügy: újabb fordulat a bezárt gyár körül

Bige-ügy: újabb fordulat a bezárt gyár körül

A fedélzeti kamera szépen megmutatta, mit csinált vezetés helyett az orosz villamosvezető

A fedélzeti kamera szépen megmutatta, mit csinált vezetés helyett az orosz villamosvezető

2000 lóerős utcai elektromos rakéta az Lotus Evija

2000 lóerős utcai elektromos rakéta az Lotus Evija