szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Gyanúsítotti kihallgatásra idézte be Szász Károlyt a rendőrség - közölte az egykori PSZÁF-elnök jogi képviselője.

Szász Károly az ORFK Nemzeti Nyomozó Irodától kapott idézést, amelyből annyi derül ki, hogy hol és mikor kell a gyanúsítotti kihallgatáson megjelennie, ám az nem, hogy milyen ügyben - tette hozzá Futó Barnabás.

Az ügyvéd ugyanakkor nem hivatalosan úgy értesült: Szász Károlyt okirat-hamisítással gyanúsítja a rendőrség a PSZÁF-nál történt megbízási szerződések megkötése miatt.

Futó Barnabás tudomása szerint Szász Károly 2003. július 16-i bántalmazása után nem sokkal Keller László volt közpénzügyi államtitkár feljelentése alapján nyomozás indult ismeretlen tettes ellen.

A feljelentés szerint a PSZÁF-nál teljesítés nélküli kifizetések történtek a belső munkatársaknak megbízási szerződés alapján, ez pedig csalás, hűtlen kezelés, illetve más bűncselekmények megalapozott gyanúját veti fel.

Futó Barnabás hangsúlyozta: az elmúlt másfél évben a PSZÁF számos munkatársát meghallgatták tanúként, s a vallomásokból az derült ki, hogy minden szerződés mögött valós teljesítés állt; így pedig a feljelentésben foglalt bűncselekmények fogalmilag kizártak.

A megbízási szerződések oka az volt, hogy akkoriban a PSZÁF-nál rengeteg feladat volt, amit a munkatársak nem tudták hivatali időben megcsinálni. Aki vállalta, hogy azon túl is elvégzi a rábízott munkát, azzal szerződést kötöttek - magyarázta az ügyvéd.

Megemlítette azt is, hogy a külsősök sokkal drágábban végezték volna el a munkát, és a titoktartási kötelezettség szempontjából is célszerűbb volt belső munkatársakat megbízni a feladatokkal.

Szász Károly jogi képviselője szerint esetleg az kelthette fel a hatóságok gyanúját, hogy a szerződések aláírása és keltezése között időbeli eltérés lehet. Ennek oka azonban pusztán csak annyi, hogy előbb szóban született megállapodás, amit később foglaltak írásba.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Itthon

Kulcsár ismerte Szász Károly egyik feltételezett támadóját

Tanúként hallgatta ki a rendőrség Kulcsár Attilát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) volt vezetőjének, Szász Károlynak a megverésével kapcsolatban. Kulcsár védője szerint a volt bróker ismeri Szász feltételezett támadóját.