szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A miniszterelnök szerint ahhoz, hogy a két nagy politikai erő együtt tudjon működni, nem új választásokra, hanem az "együttműködés kultúrájának" elsajátítására van szükség.

Gyurcsány Ferenc erről a Magyar Rádióban kedd reggel sugárzott interjújában beszélt. A kormányfőt Dávid Ibolya MDF elnöknek a parlament feloszlatására tett javaslatáról kérdezték. Gyurcsány egyetért azzal, hogy a két nagy politikai erő között elmérgesedett a viszony, de a Dávid Ibolya által javasolt megoldással már nem azonosul, mivel az szerinte tovább fokozná a bizonytalanságot. Ehelyett meg kell tanulni megérteni azt, hogy a politikai riválisoknak is lehet igazuk - tette hozzá.

Arra a kérdésre, fontosnak tartja-e a közvélemény-kutató intézetek jelentéseit, a kormányfő azt mondta: azokat a helyükön kell kezelni. "Az a politikus, aki azt mondja, hogy őt nem érdeklik a közvélemény-kutatások, az vagy rossz politikus, vagy nem mond igazat, (...) nem szabad ugyanakkor egy ponton túl komolyan venni ezeket a dolgokat" - mondta.

A levonuló árhullámra, és a védekezésre vonatkozó kérdésekre azt mondta: "Magyarországon ma közvetlen jelentős árvízi kockázat nincs", de ez elsősorban időjárásfüggő. Szerinte „amennyire felkészülhet egy ország egy ilyen helyzetre (...) annyira Magyarország felkészült".

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

MTI Itthon

Die Zeit: Gyurcsány a magyar Tony Blair

Gyurcsány Ferenc portréját rajzolta meg legújabb számában a Die Zeit című német hetilap a kormányfővel és másokkal folytatott beszélgetés alapján. Egyebek között az írják, hogy "a budapesti Tony Blair" több kezdeményezést vár honfitársaitól.

MTI Itthon

MDF: Gyurcsány vállalatvezetőként kormányoz

A Magyar Demokrata Fórum az Alkotmánybírósághoz fordult "a kormány ügyrendjének alkotmányellenessége miatt" - tudatta sajtóközleményben az ellenzéki párt. Batiz András kormányszóvivő válaszul közölte: állnak elébe az alkotmányossági próbának.

Amerikai külügyminiszter a magyar helyzetről: Az autokraták veszélyhelyzetben agresszívvá válnak

Amerikai külügyminiszter a magyar helyzetről: Az autokraták veszélyhelyzetben agresszívvá válnak

Bérkiegészítést, extra juttatásokat kapnak a Nestlé-dolgozók a járvány miatt

Bérkiegészítést, extra juttatásokat kapnak a Nestlé-dolgozók a járvány miatt

Jól érezte, tényleg az idei volt az egyik legmelegebb március a világon

Jól érezte, tényleg az idei volt az egyik legmelegebb március a világon