szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyolc-nyolc külföldi és magyar csapat részvételével idén harmadszor rendezik meg az NSA Christmas Cup utánpótlás labdarúgó-tornát az FTC népligeti kézilabdacsarnokában. A december 9-11. között sorra kerülő verseny sztárvendége a Borussia Dortmund és a Feyenoord lesz.

Az U14-es együttesek részére kiírt torna fővédnöke Albert Flórián, aki az esemény sajtótájékoztatóján elmondta: az elmúlt két év mérkőzésein több olyan tehetséges futballista is pályára lépett, aki pár év múlva a felnőttek között is szép sikereket érhet el. A tavalyi viadalt a házigazda Ferencváros fiataljai nyerték.

A mérkőzések kétszer 12 percig tartanak. A csapatok négy négyes csoportban kezdenek, mindegyik kvartettből az első kettő jut tovább, a legjobb nyolctól egyenes kieséses rendszerben folytatódik a verseny a Gold Cupért. A harmadik-negyedik helyezettek számára sem ér véget a viadal, ők ugyanis hasonló rendszerben játszanak tovább, a vigaszág legjobbja a Silver Cupot veheti át.

A napi belépők 500 forintba kerülnek (az ár tavalyhoz képest nem változott), de 10 ezer forintért lehet vásárolni támogatói jegyet is, amely három napra érvényes, tulajdonosa külön szektorban foglalhat helyet és jogosult a VIP-ellátásra is.

A tornán résztvevő csapatok: Ferencváros, Újpest, MTK, Sopron, Felcsút FC Gárdony, Kaposvár, FC Fehérvár,  Szombathely, Borussia Dortmund (német), Feyenoord (holland), FC Basel (svájci), Dinamo Zagreb (horvát), Nagyszalonta (szlovák), OFK Beograd (szerb-montenegrói), Sparta Praha (cseh), Austria Wien (osztrák).
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Itthon

FTC-Feyenoord: döntetlen a Puskás-stadionban

A nyitófordulóban szabadnapos Ferencváros csütörtöki mérkőzésén 1-1-es döntetlent ért el a Puskás Ferenc-stadionban a holland Feyenoord ellen a labdarúgó UEFA Kupa csoportkörében.

MTI Itthon

Újpest FC - Feyenoord: közös utánpótlásképzés

Az Újpest FC labdarúgócsapata szerződést kötött a Feyenoorddal: a jövőben a holland klub segítségével folyik az utánpótlásképzés, amelyben Kiprich József irányító szerepet visz. Holland sportigazgatója lesz az Újpestnek.

Világ

A Borussia Dortmund vesszőfutása

Háború utáni történelmének legmélyebb krízisét éli át a Borussia Dortmund. A patinás német futballklub nem csupán a Bundesligában szerepel siralmasan, de pénzügyi eredményei is katasztrofálisak, miközben a rajongók és a vezetés között súlyos bizalmi válság alakult ki.