szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Két nagykövetség épületénél keddtől visszatérő ellenőrzést végez a magyar rendőrség a Mohamed-karikatúrák ügyével összefüggésben, bár a külképviseletek nem kértek megerősített védelmet - közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.

"A dán és a norvég nagykövetség épületénél keddtől visszatérő ellenőrzést végzünk, ami azt jelenti, hogy a járőr útvonalakba úgy iktatjuk be az épületeket, hogy ott kétóránként megjelenjenek a járőrök" - mondta Garamvölgyi László, aki kijeletette, hogy "nincs semmilyen vészhelyzet".

A szóvívő szerint nem a nagykövetségeknek kell kérniük a megerősített védelmet, hanem azt a fogadó ország dönti és rendeli el. Eddig egyetlen ország nagykövetsége sem kérte, hogy a magyar hatóságok kiemelten figyeljék az épületeiket.
   
"Magyarország elvárja, hogy minden ország maradéktalanul teljesítse a területén működő külföldi képviseletek, így Magyarország nagykövetségei, főkonzulátusai védelmére vonatkozó kötelezettségeit" - írta Polgár Viktor külügyi szóvivő közleményében annak kapcsán, hogy több nyugati nagykövetséget ért támadás arab országokban.

A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár elmondta, hogy a magyar külképviseletekről és a magyar titkosszolgálatok partnerszervezeteitől nem érkezett olyan adat, amely az iszlám világban ellenérzéseket kiváltó Mohamed-karikatúrák kapcsán Magyarország fenyegetettségére utalna. Tóth András nem számít az ügy "begyűrűzésére vagy eszkalálódására".
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

A magyar kormány elhatárolódását kérik a karikatúra-kampánytól

A Magyarországi Muszlimok Egyháza és az Iszlám Egyház arra kéri a magyar kormányt: határolódjon el az iszlám vallást és a muszlimokat sértő sajtókampánytól - tartalmazza egyebek között a két egyház közleménye. Londonban a karikatúrák elleni tüntetés részvevőinek őrizetbe vételét követelték a brit konzervatívok, akik szerint a megmozduláson gyilkosságra uszító felhívások hangzottak el.

MTI Itthon

Magyar külügy a karikatúraügyről

A magyar kormány nem azonosul olyan megnyilvánulásokkal, amelyek alkalmasak bármely nép, vallás követői érzéseinek, meggyőződésének megsértésére - szögezi le a külügyi szóvivő közleménye.

Hét nap

KARIKATÚRAHÁBORÚ

Szinte vallásháború robbant ki a muszlim világ és Dánia, illetve Norvégia között, miután a Jyllands-Posten című...

MTI Itthon

Nálunk egyelőre nem lesz karikatúra-tüntetés

A magyar titkosszolgálatoknak nincs olyan információjuk, amely arra utalna, hogy tüntetésekre készülnének a magyarországi muszlimok a Mohamed-karikatúrák ügyében - közölte Juhász Ferenc, a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének vezetője.