szerző:
MTI

Elfogott a rendőrség két fiatal fiút, akik a gyanú szerint azzal fenyegetőztek, hogy bombát robbantanak a Keleti pályaudvaron.

Egy 15 éves dunaújvárosi fiú február 15-én a 112-es segélyhívószámra jelentette be, hogy negyed óra múlva felrobban a Keleti pályaudvar. A nyomozás során beazonosították a mobiltelefont, amelyről a hívást kezdeményezték, így jutottak el a fiatalemberhez.

Ugyanarról a mobiltelefonról még aznap egy 16 éves tápiószecsői fiú is azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a Keleti pályaudvart, de bejelentését csak az üzenetrögzítőnek tette meg. A rendőrök a két fiatalt hétfőn fogták el, ellenük szabadlábon hagyásuk mellett indítottak eljárást.

A vonatok a bombariadók alatt a Keleti pályaudvar helyett csak a budapesti külső állomásokig, Rákosig, Kőbánya-Felsőig és Kelenföldig közlekedtek, illetve onnan indultak vissza jelentős késésekkel.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Videó: Gazdag orosz autósoknál megint elgurult valami

Videó: Gazdag orosz autósoknál megint elgurult valami

Csak a lengyel gazdaság tudott ráverni a magyarra

Csak a lengyel gazdaság tudott ráverni a magyarra

22 éves helyettes államtitkár? Voltak itt már durvább történetek is

22 éves helyettes államtitkár? Voltak itt már durvább történetek is

Androidos? Kész az új Opera böngésző, kellemesebb lesz vele este netezni

Androidos? Kész az új Opera böngésző, kellemesebb lesz vele este netezni

Megvan 2020 hivatalos színe

Megvan 2020 hivatalos színe

A minisztérium nem foglalkozik az ombudsman vizsgálatával

A minisztérium nem foglalkozik az ombudsman vizsgálatával