szerző:
MTI

Továbbra is lassan apad a Tisza és a Hármas-Körös; még mindig mintegy kilencezer négyzetkilométernyi területet veszélyeztet a víz.

A Tisza teljes magyarországi szakasza továbbra is lassan apad, reggel a folyó vízállása 967 centiméter volt Szolnoknál, Szegednél 957. Az utóbbi 24 órában Szolnoknál 9, Szegednél 11 centimétert apadt a folyó.
   
A Hármas-Körös apadása is lassú ütemű, az utóbbi 24 órában 10 centiméterrel csökkent a vízszint.
   
Rendkívüli készültségi fokozat van 710 kilométer védvonalon a Tisza Szolnok és a déli országhatár közötti szakaszán, továbbá a Zagyva és a Maros torkolati védelmi szakaszain, valamint a Hármas-Körös teljes hosszán.
   
Harmadfokú a készültség a Tisza jobb partján Poroszló és Szolnok között, a Tisza bal partján Tiszakeszi és Szolnok között, valamint a Hortobágy-Berettyón összesen 339 kilométeres védvonalon.
   
A gátak átázásának veszélye miatt a Tisza mentén folytatódott a szokásosnál is jobban megerősített figyelőszolgálat. A Dunán kisebb árhullám vonul le, a folyó vasárnap Nagybajcsnál tetőzött 542 centiméterrel, hétfőn reggel 508 centimétert mértek.
   
A Mura és a Rába vízgyűjtőjére hullott csapadék ugyancsak kisebb, az elsőfokú szintet elérő árhullámot indított el.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Árvízhelyzet: Dócnál megállították a töltés mozgását

Bár folytatódik az apadás az Alsó-Tiszán, a vasárnap délelőtt Szegednél mért 966 centiméteres vízszint még mindig meghaladja az 1970-es árvíz tetőzésének szintjét; Dócnál sikerült megállítani a töltés mozgását - közölte Dobi László, az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

MTI Itthon

Árvíz: félezren a tiszaugi gáton

Félezer ember igyekszik megvédeni Tiszaug közelében a Tisza melletti szakaszon péntek reggel megsuvadt töltésrészt, a katonák homokzsákokkal erősítik a gátat, munkájukat négy helikopter, önkéntesek és pénzügyőrök is segítik.

MTI Itthon

A Tisza Szolnok és Szeged között tetőzik

A Tisza nagy árhulláma a Szolnok és Szeged között tetőzik, és a folyórendszer állandó vízutánpótlása rendkívül tartós, ezért a 2000. évinél is hosszabb időtartamú védekezésre kell felkészülni – közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szombaton.

És akkor a kalocsaiak elővehetik a régi orosz nyelvkönyveket

És akkor a kalocsaiak elővehetik a régi orosz nyelvkönyveket

Tízmilliárdosnál is nagyobb osztalékot vehetnek ki Vajna örökösei a kaszinós cégből

Tízmilliárdosnál is nagyobb osztalékot vehetnek ki Vajna örökösei a kaszinós cégből

Elefánt sétálgatott a 6-os főúton

Elefánt sétálgatott a 6-os főúton

Tarol a Fidesz a Facebookon

Tarol a Fidesz a Facebookon

Verhofstadt: Vége az EU-nak, ha nem lépnek fel Orbánnal szemben

Verhofstadt: Vége az EU-nak, ha nem lépnek fel Orbánnal szemben

Rekord magasan, 42 százalékon zárhat a részvétel

Rekord magasan, 42 százalékon zárhat a részvétel