szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A mostani önkormányzati választásnak az eddigiektől eltérő tétje, hogy olyan személyek kerüljenek az önkormányzati testületekbe, akik képesek hatékonyan felhasználni a településekhez a következő hét évben érkező forrásokat – mondta Kuncze Gábor Pécsett.

– Indul az Európai Unió következő, 2007-2013 közötti költségvetési ciklusa. Magyarország annyi pénzhez jut, amennyiből a következő időszakban teljesen átalakulhat. Egyáltalán nem mindegy, hogy egy település hogyan készít elő fejlesztéseket, rendelkezik-e egyáltalán tervekkel, és azokat milyen irányban képes felhasználni. Képes-e arra, hogy erőteljes fejlődési pályára álljon, vagy a pénzeket elherdálja – fogalmazott az SZDSZ elnöke.

Szavai szerint a szabad demokrata jelöltek Pécsett és az ország más területein is törekedni fognak arra, hogy a pénzügyi lehetőségek által kínált "másfajta jövőt" felvázolják, valamint a szükséges fejlesztéseket előkészítsék, támogassák.

Kuncze Gábor azzal kapcsolatban, hogy Pécsett az SZDSZ az MSZP-vel kötött korábbi megállapodása ellenére önállóan indul a választáson, azt mondta: örül, mert így a szocialista és a konzervatív oldal mellett az SZDSZ markánsan megjelenítheti a liberális politikát. Hozzátette: Bretter Zoltán polgármesterjelölt és a párt helyi képviselőjelöltjei olyan emberek, akik szakmai életükben, vagy a politikában már "letettek valamit az asztalra", és ha elnyerik az itt élők bizalmát, ezt kamatoztatni is tudják a város javára.

A pécsi esélyekről szólva megjegyezte: azt várja, hogy a szabad demokraták a négy évvel ezelőttihez képest növelik támogatottságukat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Kuncze: az SZDSZ nem tudott az új áfakulcsokról

A kisebbik koalíciós párt nem tudott az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén bejelentett áfaemelésről, erről nem volt kormánydöntés - közölte a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke.

MTI Itthon

Kuncze nem adná fel az önkormányzati reformot

Nem kell feladni az önkormányzati rendszer hatékonyabbá és racionálisabbá tételére vonatkozó elképzeléseket - jelentette ki az SZDSZ elnöke a közszolgálati televízió reggeli műsorában szerdán. A kormánypártok feles törvényekkel és egyéb ösztönzőkkel próbálnák meg elérni azt, ami kétharmaddal nem ment?

MTI Itthon

Kuncze szerint túlszárnyalhatják a 2002-es eredményeket

Az SZDSZ országos tanácsa szerint a liberálisok meg tudják ismételni, és túl is szárnyalhatják a négy évvel ezelőtti önkormányzati választási eredményüket - közölte a párt elnöke a testület szombati ülését követő sajtótájékoztatón. A Fidesz szerint az önkormányzati választások eredménye kijózanító lesz a kománypártok, így az SZDSZ számára is.

MTI Itthon

Kuncze keményen kiáll az intézkedéscsomag mellett

A stabilizációt, a reformok végrehajtását és az európai uniós támogatások megfelelő felhasználását nevezte a kormányzati ciklus legfőbb tennivalóinak Kuncze Gábor hétfőn az Országgyűlésben folyó politikai vitanapon.

MTI Itthon

Kuncze: kiállunk a stabilizációs csomag mellett

A szabad demokraták egymagukban a csomag néhány elemét máshogy csinálnák, néhány eleme másképp nézne ki, de szükségesnek tartják ezeket a lépéseket - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke.

MTI Itthon

Kuncze: vállalható kompromisszum

Az SZDSZ már választási programjában is azt képviselte, hogy az első lépés a költségvetés egyensúlyának a helyreállítása legyen - állította Kuncze Gábor egy sajtótájékoztatón, amelyen tételesen felidézte, mit ígértek a szabad demokraták a kampányban.

MTI Itthon

Kuncze: az MDF-nek lövése sincs róla

Ha egy pártnak nincs mondanivalója a konvergenciaprogramprogramról, akkor leghelyesebb, ha nem vesz részt a programról tartandó konzultáción – közölte Kuncze Gábor a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.