MSZP: egyeztetni kell az országgyűlési bizottságok napirendjéről
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
„A normális emberek vannak többen ebben az országban?”
November negyedike, az 1956-os forradalom leverésének napja alkalom lehet annak bizonyítására, hogy a „normális emberek vannak többen ebben az országban” - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Szekeres: a Fidesz a kormányzás megnehezítésére törekszik
A Fidesz népszavazási kezdeményezésével arra törekszik, hogy nehezítse a kormányzást - mondta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában szerda reggel.
Október 23.: kivonultak az ülésről a kormánypárti képviselők
Kivonultak a kormánypárti képviselők az Országgyűlés emberi jogi, rendészeti és nemzetbiztonsági bizottságainak szerdai együttes üléséről, amelynek összehívását a testületek fideszes és KDNP-s elnökei az október 23-án történtek miatt kezdeményezték.
Kriminológus: „Szakmai, etikai problémák a rendőrségnél”
Az intézkedő rendőröknek gyakran nincs kontrolljuk a „legitim erőszak” fölött. Erre vall a tömegből kiemelt randalírozók értelmetlen verése, rugdosása – fejtette ki Finszter Géza, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa az InfoRádiónak.