szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Kossuth téren, a Március 15. téren, a Nemzeti Múzeumnál, illetve a Művészetek Palotájánál kettes fokozatú biztonsági zónát hoznak létre, azaz szigorú ellenőrzésekre készülnek a rendőrségnél március 15-én - mondta köztársasági őrezred parancsnoka a rendőrség hétfői sajtótájékoztatóján.

Szabó Ferenc elmondta, hogy a Kossuth téren, a Március 15. téren, a Nemzeti Múzeumnál, illetve a Művészetek Palotájánál úgynevezett kettes fokozatú biztonsági zónát hoznak létre, ahol szigorú ellenőrzésekre és megelőző védelemre készülnek. Valamennyi helyszínt bekamerázzák és légtérzárlat is lesz.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy minden kiemelt helyszínen magaslati figyelőpontokat létesítenek, ahol távcsővel és rádióval felszerelt, az őrezred civil ruhás munkatársai kísérik figyelemmel a rendezvények résztvevőit, hogy kiszűrjék azokat, akik nem az ünneplés szándékával érkeznek a helyszínre.

Kijelentette: az elmúlt években sem voltak mesterlövészek a figyelőpontokon, kivéve, amikor magas szintű vendég látogatott Magyarországra.

Komáromi Endre, az ORFK közrendvédelmi és közlekedésrendészeti főosztályának vezetője elmondta, hogy március 15-ére összesen 1205 rendezvényt jelentettek be, a korábbi években általában 600 rendezvény szokott lenni ezen a napon. Hangsúlyozta: a bejelentések egyikével kapcsolatban sem hoztak tiltó határozatot.

Mint mondta, összesen 386 bejelentés érkezett társadalmi szervezetektől, magánszemélyektől, a kifejezetten politikai demonstrációk száma összesen körülbelül százra tehető. Közölte, arra készülnek, hogy minden bejelentett rendezvényt méltóságteljesen tartanak meg.

A köztársasági őrezred parancsnoka elmondta, hogy a Kossuth téren a vendégek az FVM és a Néprajzi Múzeum előtt, valamint az Alkotmány utcában tartózkodhatnak. A Kossuth téri kordont is átalakítják, hogy a katonai díszzászlóalj mozgását biztosítani tudják.

Elmondta, hogy a Kossuth téren összesen négy magaslati megfigyelőpont lesz, ám ezek helyszíneit nem közölte. Mint monda, úgy intézkedett, hogy lehetőleg feltűnésmentesen tartózkodjanak kollégái a megfigyelőpontokon. Az állami megemlékezéseken bevezetett biztonsági ellenőrzések között van az igazoltatás és a csomagellenőrzés is. Beszámolt arról is, hogy március 15-én a közjogi méltóságok védelmét "kicsit megemelik".

Tóth László, a BRFK közbiztonsági főkapitány-helyettese közölte, hogy komoly forgalomkorlátozások lesznek az állami ünnepségek helyszínein, valamint a Fidesz-rendezvény környékén. Ezzel kapcsolatban a rendőrség honlapján is megtalálhatók az információk.

Elmondta még, hogy a rendőrök kokárdát és azonosító számot is viselnek majd, azonban nem fognak fekete maszkot használni.

Komáromi Endre, a szélsőséges csoportok ellenőrzésével kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, hogy a rendőrség folyamatos, óránkénti kapcsolatban van a titkosszolgálatokkal, és folyamatosan megteszik a megelőző intézkedéseket.

Közölte, nem igaz az az információ, hogy az ország összes MSZP- és SZDSZ-székháza elé demonstrációkat jelentettek volna be.

A rendőrök létszámával kapcsolatos kérdésekre csak annyit közöltek, hogy nem több és nem kevesebb rendőr teljesít majd szolgálatot, mint a korábbi ünnepeken.

Tóth László közölte: minden rendőr szolgálatban lesz az országban, és "jó néhány" olyan csapatszolgálati egység lesz, amelyet Budapestre vezényelnek majd. A rossz helyen parkoló autókat a környező utcákba szállítja át a rendőrség, amelyek holléte után a 107-es telefonszámon lehet majd érdeklődni.

Kérdésre válaszolva a BRFK szóvivője közölte, hogy a Kossuth tér továbbra is műveleti biztonsági terület.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!