Feldmájer Péter azért marasztalja otthon hitsorsosait, hogy óvja őket a magyar szélsőjobboldal atrocitásaitól. Amiről rögtön olyasmi jut eszünkbe, hogy a bajt nemcsak az növeli, aki elfedi, de az is, aki – különböző, nehezen tisztázható okoktól motiválva – szántszándékkal felnagyítja. Amennyiben Feldmájer Péter javaslatát komolyan vennénk, akkor például Izraelben a zsidók soha nem tehetnék ki lábukat az utcára. Hiszen ott – öngyilkos terroristák, a határ túlvégéről lőtt rakéták vagy a sarjadzó síita atomhatalom formájában – sokkal komolyabb veszély fenyegeti őket, mint nálunk. Netán – hazai tájakra visszaevezve – ilyen erővel az Országos Cigány Önkormányzat is kihirdethetné, a romák zárják magukra az ajtót. Mégpedig ne csak vasár- és ünnepnapon, hanem mindig. Hiszen őket – valamennyi felmérés szerint – nagyságrendekkel több (s végletesebb) előítélet sújtja, mint a zsidóságot. Feldmájer közleménye a bumeránghatás iskolapéldájaként vonulhat be a honi médiatörténetbe. Általa a zsidógyűlölők nem visszafogottabbak, hanem szemtelenebbek lesznek. Mondván, „lám, milyen erősek lehetünk, ha így be vannak gyulladva a világ meghódítására összeesküvő biboldók!”

Mielőtt belemennénk abba, vajon mi késztette a Mazsihiszt, hogy ekkora öngólt lőjön, kénytelenek vagyunk egy technikai kitérőt is beiktatni. Mégpedig azt, hogy felléphet-e a zsidó felekezet a teljes itthoni zsidóság nevében? Demokráciakonform válasz erre csak tagadó lehet. Vallásos szervezet ugyanis értelemszerűen nem képviselhet istentagadókat vagy más vélt földöntúli hatalom iránt elkötelezetteket. Márpedig a zsidó származású honfitársaink között is vannak (nem kis számban) ateista, más vallású/kitért, netán az ősi hitelveket a maguk módján értelmező, azokat szervezett formában nem gyakorló egyének. De az izraelita felekezeten belül húzódó ortodox/neológ törésvonal miatt azt sem mondhatjuk, hogy a Mazsihisz teljes egészében reprezentálná az egyház tanításai szerint vallásos zsidókat.

Magyarország zsidó hősei

Zsidószármazású állampolgárok egy csoportja Zsidók vagyunk és nem félünk címmel nyilatkozatot tett közzé, amely reagál Feldmájer Péter felhívására, és többek között leszögezi: „Március 15. a magyarországi zsidóságnak is fontos ünnepe. Zsidók ezrei harcoltak és haltak meg az 1848-as forradalom során a szabadságért és az egyenjogúságért. A kölcsönös bizalmatlanság erősítése helyett, a nemzeti ünnep kapcsán, a Mazsihisznek inkább erre kellene felhívnia a figyelmet. Az ünnep közös, ám ha a zsidó vezetők felszólításának engedve otthon maradunk, akkor a szabadságharc zsidó hőseinek önfeláldozását kérdőjelezzük meg.“

A felhívás egyfajta posztkádári feltételes reflex működése nyomán születhetett meg. Lényege, hogy a kisember - amennyiben valamilyen utcai cirkuszt lát, segítségnyújtás helyett fejét lesunyva iszkol hazáig, nem akar belekeveredni. Ha valóban oly nagy antiszemitizmus lenne hazánkban, akkor a Mazsihisznek az általa vezetett közösséget nem otthonmaradásra kéne biztatnia, hanem, amíg nem késő, protestáló demonstrációkra. Ha a jogállam, az uniós népszuverenitás, az állampolgári jogegyenlőség háza ég, akkor még az ünnep méltósága is félreteendő. Ekkor a kirekesztő fajgyűlölettel szembeni tüntetésre kellene szólítani nemcsak a hitközség tagjait, de minden jóérzésű honpolgárt is.

Hogy a Mazsihisz nem mozgósította a közvéleményt, annak feltehetően az az oka, hogy az ordas eszmék veszélyét ők maguk sem tartják komolynak. Úgy tűnik, pozitív célok helyett a félelemgerjesztés révén próbálják összekovácsolni híveiket. Kétségtelenül létezik zsidógyűlölet Magyarországon, de aligha hevenyebb szövődmény ma, mint amikor Csurka, az antiszemita pamfletgyártás veteránja, a legelső szabadon választott koalíció vezérpártjának alelnökeként fungált. Vagy amikor ugyanő, miután kiebrudalták a nyugodt erőből, benavigálta gründolt pártját az Országházba.

A ’30-as években New York és Chicago utcáin gengszterbandák garázdálkodtak, munkabeszüntetők és sztrájktörők csaptak össze, óriási méreteket öltött a világválság miatti lumpenbűnözés. A sztálini terrortól rettegő Moszkva utcái kétségtelenül biztonságosabbak voltak. A Kádár-érában sem lehetett vonuló zsidózókat látni – szemben a jelenlegi rendszerrel. Igen, sajnos, a demokrácia mellékhatásokkal jár. Jelen esetben azzal, hogy elvetemült, gyűlöletragálytól fertőzött agyú tuskók is szabadon masírozhatnak fel s alá.

De én mégis szívesebben élek a jelenlegi demokráciában. És véleményem szerint azok a hívő zsidók is, akik 1967 után megdöbbenve nézték, hogyan kollaborál a regnáló Mazsihisz-vezetés jogelődje az Izraellel diplomáciai kapcsolatát megszakító, terroristákat dédelgető kommunista hatalommal.