Tetszett a cikk?

Hetekig morális atléták zsidóztak a Kossuth téren, mire a rendőrök hónapokra műveleti területnek nyilvánították a virágágyásokat. A Mazsihisz az ünnepen otthon marasztalta a zsidókat. Azóta játszótérépítésről, csúszdáról, libikókáról egyeztetnek közjogi méltóságok. Mi volna, ha az Országházhoz közel állna Európa legnagyobb, ötezer négyzetméteres és 70 méter magas zsinagógája? Volt rá esély, ha pénz nem is.

A lipótvárosi projekt helyszíne. Közel az ország házához
© Google Earth
Mivel a négyes metró lassan beírja magát a soha meg nem valósuló fővárosi építészeti projektek vastag fekete könyvébe, a hvg.hu úgy határozott, belelapoz a meg nem épült és félbehagyott Budapest krónikájába, és becses olvasói elé tárja annak tartalmát. Hogy meg ne ártson, csak porciózva adagoljuk. Ímhol az első rész.

A magyarországi zsidóság egyenlősítése (1867. évi emancipációja), köz- és magánjogi egyenjogúsítása után kinyílt a tér a fővárosi zsidóság előtt. A „ki a gettóból” jelszava nyomán egyre másra épültek a pompásabbnál pompásabb zsidó közösségi épületek, amelyek már nem házak közé bezárva, hanem a köz számára is megmutatkozva, önmagukat büszkén vállalva a zsidó vallás (és „népelem”) erejét jelenítették meg. Ahogy A zsidó Budapest című könyv szerzői fogalmaznak: „A látható zsidó Pest (…) a zsidó intézményeket jelentette.” A példátlan gazdasági fellendülés, a fővárosi gründerzeit, a város arculatát – minden csapás és zsiványság ellenére – máig meghatározó építkezések mögött sokszor gazdag magánszemélyek, zsidó polgárok közcélú adományai álltak. Így épült meg például a leány- és fiúárvaház, a tanoncotthon, a Szabolcs utcai Zsidó Kórház, az Aggok Háza vagy éppen Lajta (Leitersdorfer) Béla lenyűgöző tervei alapján a Vakok Intézete.

A hitélet központjának számító zsinagógák is gombamód szaporodtak. A kiegyezést és a magyar zsidóság három (neológ, ortodox, status quo ante) részre szakadását (1868–71) követően épült meg a például a bécsi Otto Wagner tervei alapján a Rumbach Sebestyén utcai status quo ante és Löfflerék tervei szerint a Kazinczy utcai ortodox zsinagóga. De a dualizmus idején húzták fel még a Dessewffy, a Vasvári Pál, a Hegedűs Gyula vagy a Cserkesz utcai, illetve a Frankel Leó, a Dózsa Görgy úti zsinagógákat is.

Templom Lipótvárosnak (Oldaltörés)

Foerk és Schömer első terve. A jelige: "Alef"
© Budapesti Negyed
Minden magyarországinál, még az 1859-ben átadott Dohány utcai zsinagógánál is nagyobb lett volna a lipótvárosi, és nem csak méretével, de elhelyezésével is kitűnt volna a korszak többi „zsidó temploma” közül. (A hagyomány szerint a Templom [hékhal] elnevezés csak a Salamon által épített első és a Nagy Heródes építette, majd a rómaiak lerombolta [i. sz. 70] második jeruzsálemi templomot illetné meg.) Az V. kerületbe, a Szalay, a Szemere, a Markó és a Koháry (ma Nagy Ignác) utcák által határolt, szinte szabályos négyzet alakú területre megálmodott „templom” (a kortársak ugyanis nem sokat adva a hagyományra, így emlegették) kezdetektől fogva szabadon, önmagában állónak tervezték. A kerületnek ez a része a Parlament építése és az egykori óriás, az Újépület (Neugebäude) lebontása következtében akkoriban igen szellős volt, alig volt beépítve.

A Pesti Izraelita Hitközség a büszke és magas épületet nem a közeli Országházzal vagy a Bazilikával konkuráltatta volna, hanem a zsidó vallás egyenrangúságát akarta kifejezni a grandiózus építménnyel. És szándéka egybeesett az akkori politikai elitével. Így viszonylag egyszerűen jutottak hozzá előbb 1899-ben két, majd néhány év múlva hat telekhez. Érdekesség, hogy első telekjuttatás célja még iskolaépítés volt, amit aztán a hitközségi elöljárók 1893-ban indítványoztak templomépítésre változtatni. Budapest székesfőváros Tanácsa és az állam bele is ment – azért volt kikötésük: az iskolának is meg kell épülnie. Ami meg is történt, 1896-ra megépült a Wesselényi és a Kertész utca sarkán az elemi és a polgári fiúiskola.

Gábor Eszter kiváló tanulmányából az is kiderül, hogy akkoriban ugyan már volt két monumentális zsinagóga a fővárosban (a „Dohány” meg a „Rombach” [így!]), de azok egyike sem foglalt el méltó helyet a főváros középületei között, és egyiket sem találták külső arányaival is hatásosan monumentális alkotásnak. (A Dohány utcai zsinagóga nem hasonlított a mai formájára, épületek vették körül, és sem a Hősök temploma, sem a múzeum, sem a Goldmark-terem nem épült meg még.) A hitközség legalább 1800–1800 férfi és nő befogadására alkalmas templomot akart.

Alul kalibrált büdzsé (Oldaltörés)

A telektömb mai környezetében.
Szellősebbre gondoltak
© Google Earth
Az ingyenes – mintegy 600 ezer forint értékű – telek átengedésének feltételéül szabta a főváros azt is, hogy a templomnak nyolc éven belül el kell készülni. A építészeti tervpályázatot végül csak 1898-ban írták ki, és megszabták, hogy az építés összköltsége nem haladhatja meg az egymillió forintot, azaz a kétmillió aranykoronát. Mint ahogyan akkoriban is szokásban volt, igencsak alulkalibrálták a várható valós költségeket. A büdzsé bár igen derekasnak tetszik, hiszem három aranykorona volt egy közepes bérű tisztviselő napi keresete, de az igényekhez képest meglehetősen spórolósra fogták. Összehasonlításképpen: igaz ugyan például, hogy az 1926-ban átadott Corvin Áruház megépítése kétmillió aranykoronát kóstált, de például a kor leghatalmasabb beruházásának számító Parlament húsz éven át tartó építkezése a tervezett 18,5 millió korona helyett a 38 millió koronába került. A hitközségiek takarékosságát mi sem jelzi jobban, hogy a zsidó gimnázium (amiben ma a Radnóti gimnázium található) építésének egyedül az elindítása megközelíthette a két-hárommillió aranykoronát is, a leányiskolai szárny megnyitásához például Gomperz Róza egymillió koronás hagyatéka édeskevés volt, úgy hogy az első világháború után a Pesti Izraelita Hitközség öt és félmillió pengős angol kölcsönéből is le kellett csípni a ház befejezéséhez. (A teljes gimnázium összköltsége a módosítások és a pereskedések miatt gyakorlatilag máig megsaccolhatatlan.)

A bírósági épülettömb. Mai állapot
© Stiller Ákos
A tervpályázat szabályai példaadóak voltak. A pályaművek jeligések voltak, s nemzetközi zsűri döntött, amelyben túlnyomó többségben voltak a mérnökök, a tervek elkészítéséhez kilenc hónap állt rendelkezésre, amit persze utóbb három hónappal megtoldottak. A beérkezett 23 pályaművet kevesebb, mint egy hónap alatt bírálta el a Kohner Zsigmond hitközségi elnök vezette testület.

Különösen figyelemreméltó, hogy a panamák aranykorában a zsűrit a korrupció gyanújával nem illették. „Mondják, hogy egy bécsi szakértő [Karl König, a bécsi taborgassei zsinagóga építésze] úgy nyilatkozott, hogy a protekció ekkora rohamáról, minőt itt tapasztalt, még fogalma sem volt; látszik, hogy az illető keveset fordult meg Magyarországon, nem ismeri a genius locit, a »nemzeti szellemet«. […] dicsőség illeti meg a bíráló bizottságot, mert akiket jutalmazott, mind fiatal emberek jóformán kezdők, kik nem protekcióval, hanem kiváló tehetségükkel, leleményességükkel, művészi gondosságukkal vesztegették meg a bizottságot. Izraelita polgártársainkat bizony irigyeljük. Mi rendeletekkel védekezünk a protekció ellen; ők minden rendelet nélkül, előkelően, szó nélkül kiküszöbölték. Csak méltóztassák így járni el az ügy további folyamában is!” – emel kalapot az ellenzéki Budapesti Hírlap.

A pályázók nagy része zsidó vallású volt, de az első díjasok éppenséggel keresztények voltak. Egészen elképesztő a díjazottak életkora is, jószerivel mindannyian pályakezdőnek számítottak 1899-ben a bírálat idején! A hatezer koronás első díjat kiérdemlő Foerk Ernő és Schömer Ferenc 31, illetve 21 éves, a négyezer koronás második Bálint Zoltán és Jámbor Lajos 28, illetve 30, míg a háromezer koronás harmadik Lajta 26 évesként részesült elismerésben. (Szegő Dóra és Szegő György szerint Baumhorn Lipót is harmadik díjat kapott, ő a többiekhez képest matuzsálemnek számít a maga 39 életévével.) A pályázaton tűnt fel még a 22 éves Vágó József is, aki a magyar századelő meghatározó építésze lett, és akit zsidó származása és 1919-es szerepe miatt a harmincas években nem vettek fel a mérnöki kamarába, és nem volt jogosult az építész cím használatára, ezért a telefonkönyvben így szerepelt: Vágó József magánzó, a genfi Népszövetségi Palota tervezője.

Ifjú pályadíjasok (Oldaltörés)

Foerkék első terve és a mai állapot. Mögöttem az utódom
© Stiller Ákos
Az akkoriban alkalmazott szabályok szerint csak a díjazott pályamunkákat hozták nyilvánosságra, már a megdicsértektől is hozzájárulást kértek a publikáláshoz, az eredménytelen pályázók pedig visszakapták a teljes dokumentációt, s ők maguk dönthettek a terveik nyilvánosságáról. Így szűk egy évtizede a 23 közül mindössze tíznek valamilyen fokú dokumentációját sikerült Gábor Eszternek feldolgozni. (Csak a tanulmány leadása után bukkant rá a tizenegyedik pályázó, a rotterdami Henri Evers terveire.) Az ismert tervek egy kivételével mindegyike centrális elrendezésű volt, és nagy részük kupolával képzelte el az épületet. Az első díjas volt a legnagyobb kupolájú, és a zsinagóga hetven méter magas lett volna, tehát a mostani fővárosi szabályoknak nem felelt volna meg. Ahogy persze az Országház, illetve a Szent István Bazilika sem a maga 96–96 méteres magasságával.

Foerk második terve. Spórolósabb változat
© Budapesti Negyed
Bár a döntést követően elsősorban esztétikai és dogmatikai kritika zúdult a díjazottakra, nem emiatt nem épült meg a templom. Gábor Eszter kutatása szerint még 1899-ben lezajlott kornak megfelelően a második, szűkített pályázat, amelyre már csak hat tervezőt kértek fel, akik nyolc tervezetet adtak be. De az elsőtől eltérő összetételű zsűri – amelynek tagja volt a Reichstag építésze, Paul Wallot – sem tudott dönteni, a pályaművek alapján világos volt ugyanis, hogy lehetetlen belül maradni a hitközség által megszabott szűkös büdzsén. Pedig a legjobb esélyekkel induló Foerk ötezerről háromezerre csökkentette a zsinagóga alapterületét, és a kupola is negyvenméteresre zsugorodott volna. 1902-ben már nyilvánvaló volt, hogy az 1903. március 7-iki határidő tarthatatlan, ezért a hitközség újabb haladékot kért a fővárostól, amit meg is kapott. 1906. március 6. lett a „végső” dátum, a verdikt szerint, ha nem lesz zsinagóga, úgy a telek visszaszáll a fővárosra. Amit persze a hatóság újabb két évvel meghosszabbított, hogy aztán 1907-ben Weinmann Fülöp, a hitközség elnöke kijelentse: „az egész terv elejtendő”, mert „nagy szükséglet egy nagy templomra a Lipótvárosban fenn nem forog, a fenntartási költségek pedig nagyon súlyosan nehezednek rá hitközségre”. A vita már csak arról folyt, hogy építsenek-e egy kisebb templomot a Balaton utcában, illetve hogyan cseréljék át más telkekre az V. kerületi tömböt. A főváros végül 1909. november 3-án a lipótvárosi tömb területének harmadát (763 négyszögölt) adta át a hitközségnek a Dohány utcai zsinagóga szomszédságából. Az V. kerületi telekre pedig felépítették a Budapesti Központi Járásbíróság épületét.

Nem tanulság nélkül való, hogy tizenhat év brusztolás után a hitközség lemondott a lipótvárosi zsinagóga presztízsberuházásáról. Ami valójában mindig is felesleges volt, hisz bár a fővárosi – különösen a pesti – zsidóság létszáma a forradalmak időszakáig egyenletesen nőtt, 1900-ban 166, 1910-ben 204 ezer fő körül alakult, addig az V. kerületben húszezer alatt volt, és jelentősen elmaradt a VI., a VII. és a VIII. kerületi diaszpóra népességétől. Ráadásul Lipótváros gazdag polgárai egyre inkább elfordultak a vallástól, s csak ünnepek idején jártak templomba. Az V. kerületi tömb fejében kapott ingatlan pedig lehetővé tette, hogy a harmincas évekre egy Európában egyedülálló pompájú hitéleti és kulturális központ alakulhasson ki a Dohány utcai zsinagóga körül.

Ugyan a lipótvárosi a legismertebb abortált zsinagógaterv, zárásképpen meg kell emlékezni Kozma Lajos a kelenföldi Váli utcába tervezett eredeti szemléletű, fenségesen puritán épületegyütteséről, amelyben iskola és templom mellett bérház is kapott volna helyet. Ám a modernista épület nyilvánvaló erényei ellenére sem nyert, hanem egy hagyományos megoldást hoztak ki győztesnek az egyes forrásokban 1928-as, másutt 1929-es pályázaton. Persze aztán az sem épült meg.

Zádori Zsolt

Felhasznált irodalom:
Gábor Eszter: A lipótvárosi zsinagóga pályázata. Budapesti Negyed, 18-19.
Frojimovics Kinga-Komoróczy Géza-Pusztai Viktória-Strbik Andrea: A zsidó Budapest, I-II. Városháza, MTA Judaisztikai Kutatócsoport, Bp., 1995.
Szegő Dóra-Szegő György: Zsinagógák. Városháza, Bp., 2004.
Zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. A Zsidó lexikon kiadása, Bp., 1929.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Világ

Zsinagógát támadtak orosz fiatalok

Orosz fiatalok egy csoportja kíméletlen támadást intézett a dél-oroszországi Orenburg város zsinagógája ellen, bezúzták az ablakokat és összemázolták az épületet, miközben antiszemita jelszavakat skandáltak - jelentette csütörtökön Eho Moszkvi rádióállomás.

MTI/hvg.hu Itthon

Rongálás a zsinagógánál

Fél tucat futballszurkolóra emlékeztető huligán rövid ideig randalírozott a budapesti Dohány utcai zsinagóga előtt.

Vélemény

Játszópark a műveleti területen

Pályázatot írnak ki a Kossuth tér parkosítására. Félő, hogy az elbírálás során a parképítés szempontjai helyett inkább a titkosszolgálat megfontolásai fognak dominálni.