szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Gyurcsány Ferenc kormányfő várhatóan ma jelenti be, hogy kit delegál az úgynevezett ügynökbizottsága - írta a Népszava hétfőn. A lap úgy tudja, hogy a kormánypártok között kisebb vita alakult ki arról, hogy ki legyen a testület tagja.

A liberálisok által korábban javasolt Ungváry Krisztián delegálását a szocialisták azért igyekeznek megtorpedózni, mert a történész perben áll a titkosszolgálatokkal. Az SZDSZ ezzel szemben úgy gondolja, hogy Ungváry és a szolgálatok között zajló vita a bizottság munkájának időtartamára felfüggeszthető - olvasható a Népszavában.

A lap információja szerint a kormánypártok megállapodtak abban, hogy a tagok szinte minden iratba betekinthetnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Itthon

Kolláth: Ungváry „csúsztatott és hazudott”

Tegnap közöltük Ungváry Krisztiánnak a HVG-ben megjelent cikkét, amely az egykori belügyesek, állambiztonságiak mai szerepét taglalja. Erre reagált személyes megtámadtatás címén Kolláth György ügyvéd, aki tagadta Ungváry vele kapcsolatos állításait, amit válaszában azonban Ungváry továbbra is fenntartott. Kolláth most újra írt. A jogász levelét közöljük, noha az írás új tényt nem állít. A vitát szerkesztőségünk a maga részéről lezártnak tekinti.

MTI Itthon

Ungváry: Gyurcsány hivatalos kapcsolat volt, nem besúgó

KISZ-titkárként Gyurcsány Ferenc is úgynevezett hivatalos kapcsolatnak számított, ő azonban nem működött együtt a titkosszolgálattal, úgy ahogy mások tették - mondta Ungváry Krisztián pénteken, annak kapcsán, hogy az Élet és Irodalom című hetilapban cikket közölt az 1980-as évek első felében működő Dialógus Mozgalomról.

Itthon

Ungváry válaszol Kolláthnak

Ungváry Krisztián Papírdandár című cikkét, amely a HVG idei 9. számában jelent meg, Kolláth György kifogásolta több ponton. A vita új fordulatot vett: Ungváry Krisztián a reakcióra reagál. Az alábbiakban az ő szövegét közöljük.