Meccstilalom lesz a magyar-olasz mérkőzés napján

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) részleges meccstilalmat rendelt el a Magyarország-Olaszország barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzés napjára.

Az MLSZ hivatalos honlapja szerint ez azt jelenti, augusztus 22-én valamennyi találkozót olyan időpontban kell megrendezni, hogy 18 órára véget érjen, a kupamérkőzéseknek hosszabbítással együtt 18:30-ra kell befejeződniük.

A nagy érdeklődéssel várt összecsapással kapcsolatos hír, miszerint Magyarországon járt az olasz szövetség három munkatársa, hogy szemrevételezzék a szálláslehetőségeket, illetve a mérkőzés helyszínét, a Puskás Ferenc Stadiont. A küldöttség öt szállodát tekintett meg, hogy melyik felel meg legjobban a világbajnok csapat igényeinek. Az olaszok azt szeretnék, hogy az 50 szoba egy emeleten, a többi vendégtől elkülönítve legyen, valamint szükségük van konferenciateremre és saját étkezőre.

A stadionban megnézték, melyik kapun jöhetnek be és hol foglalhatnak helyet szurkolóik, valamint megtekintették az öltözőt, a sajtóteraszt és a rendőrség bevonásával egy biztonsági értekezletet is tartottak.

A találkozó kezdési időpontja még nem ismert.