szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Három hónappal, 2008. február 4-ig meghosszabbította a bíróság Katus Ferenc - a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottjának - előzetes letartóztatását.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványozta Katus Ferencelőzetes letartóztatásának meghosszabbítását - közölte a megyei bíróság elnökhelyettese. A Szegedi Városi Bíróság - az ügyészségi indítvánnyal egyező -
végzésével Lados István előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb három hónapi időtartamra, 2008. február 4-ig meghosszabbította - közölte a bíró. 
   
A bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak ítélte, a meghosszabbítást egyrészt változatlanul a szökés, elrejtőzés veszélyével, másrészt azzal indokolta: megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén a többi gyanúsítottal, vagy esetleg a nyomozó hatóság látókörébe még nem került személyekkel összebeszélne, avagy bizonyítékok megsemmisítésével a büntetőeljárás meghiúsítására, megnehezítésére törekedne.  
   
A Szegedi Városi Bíróság október 4-én helyezte harminc napra előzetes letartóztatásba Katus Ferencet, akit a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsít társadalmi szervezetek által szabálytalanul felhasznált költségvetési támogatásokkal kapcsolatban. A bíróság korábban három hónappal meghosszabbította Zuschlag János és Lados István előzetes letartoztatását is.
 
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Göncz Kingát is meghallgatták Zuschlag-ügyben

Göncz Kinga külügyminiszter, az ifjúsági, családi, szociális és esélyegyenlőségi tárca volt vezetője néhány hete tanúvallomást tett Kecskeméten a Zuschlag-ügyben - közölte a kormányszóvivő.