szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén hitelesítette a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány által benyújtott, a jelenlegi Országgyűlés feloszlatására irányuló országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét.

A hitelesített íven az szerepel: "Kezdeményezzük, hogy a 2006-ban alakult Országgyűlés kimondja a feloszlatását." (Népi kezdeményezés esetén két hónapon belül ötvenezer érvényes aláírást kell összegyűjteni. Ha az aláírásgyűjtés érvényes, akkor az Országgyűlésnek napirendre kell tűznie a kérdést.)
 
Az OVB hitelesítette egy magánszemély által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét, amelyen az áll: "Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés törölje el az 1989. évi XXXIV. törvény 5. § (3) és (4) bekezdéseiben a pártok számára biztosított területi és országos listaállítási jogot, hogy ezentúl az Országgyűlésbe csak egyéni választókerületekből kerülhessenek képviselők?"
 
A testület a Magyar Családok Országos Szövetség által benyújtott népszavazási kezdeményezések aláírásgyűjtő ívei közül egyet hitelesített, ezen az szerepel: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a következő országgyűlési képviselőválasztás során a jelölteknek már ne kelljen ajánlószelvényt gyűjteni?"
 
Az OVB a szövetség többi kezdeményezését egyértelműségi probléma miatt utasította el. Az egyik benyújtott íven az a kérdés szerepel: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a következő országgyűlési-képviselő választáskor a pártok és társadalmi szervezetek Parlamentbe jutását ne korlátozza a jelenlegi százalékos küszöb?"
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Honosítási kérdést hitelesített az OVB

A kedvezményes honosítás lehetőségét megteremtő törvény elfogadását célzó népszavazási kezdeményezést hitelesített kedd esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). A testület egyhangúan döntött a magánszemély beadványáról.

MTI Itthon

Újabb népszavazási kérdést hitelesített az OVB

Az Országos Választási Bizottság (OVB) zöld utat adott egy, az egészségbiztosításról szóló népszavazási kérdésnek azzal, hogy péntek esti ülésén hitelesítette az arról benyújtott aláírásgyűjtő ívet; a kezdeményező egy magánszemély volt.

MTI Itthon

Az OVB kikéri magának a gyanúsítgatásokat

Ne kérdőjelezzék meg a választási szervek munkatársainak korrekt eljárását a kampány résztvevői - kéri keddi, Halmai Gábor elnökhelyettes által jegyzett közleményében az Országos Választási Bizottság (OVB).