szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hétfőn indul a fővárosi útfelújítási program második üteme, megújul a macskaköves Thököly út, továbbá a Hűvösvölgyi út - jelentette be Lakos Imre, Budapest közlekedési tanácsnoka sajtótájékoztatón.

A Thököly utat két szakaszon, a Dózsa György út és a Hungária körút, valamint a Mexikói út és a Nagy Lajos király útja között újítják fel, de a várható metróépítkezés miatt csak ideiglenes pályaszerkezetet kap - mondta Lakos Imre, hozzátéve, hogy a járdaszakaszokat is felújítják, a kereszteződésekben pedig lesüllyesztik, hogy akadálymentesen lehessen közlekedni.
 
A munka várhatóan október 10-én fejeződik be, ezalatt irányonként egy-egy sávot lehet majd használni, 30 kilométeres sebességkorlátozás és parkolási tilalom mellett. A teljes költség csaknem 430 millió forint. A II. kerületi Hűvösvölgyi út felújításának munkálatai szintén augusztus 3-án kezdődnek, és előreláthatólag szeptember 18-án fejeződnek be. A Budakeszi és a Hidegkúti út között rész újul meg, mintegy 4 kilométeres szakaszon, 540 millió forintból. Egyes szakaszon kettő, de jórészt három új aszfaltréteget borítanak a régi helyére, és újjáépítik az út menti szegélyeket, járdákat is, valamint megerősítik a buszmegállókat.
 
Augusztus elején indul Lakos Imre elmondása szerint a XI. kerületi Menyecske utca felújítása a Balatoni és Neszmélyi út között, valamint az Apor Vilmos tér és a XVII. kerületi Ferihegyi út rekonstrukciója is a Pesti út és az Ananász utca között.

A sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint 2009-ben 42 különböző útszakasz kap új aszfaltburkolatot 35 kilométernyi szakaszon, és már megkezdték a 2010-es felújítások előkészítését, amelynek végén a fővárosi kezelésű utak 53 százaléka, 530 kilométer újul meg.
 
Még az idén új burkolatot kap a többi között a Nyírpalota utca, a Rákospalotai határút, a Vízafogó utca és a budai alsó rakpart Mozaik utca és Zsigmond tér közötti szakasza is.


HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!