Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Ha jól tesszük a dolgunkat, ez az utolsó válságkezelő költségvetés Magyarország életében, legalábbis a mostani gazdasági válság tekintetében - mondta Bajnai Gordon szezonnyitó parlamenti beszédében hétfőn. A Fidesz szerint a kormény miatt instabil az ország. Az SZDSZ szerint ez a kormány stabilizálta az országot. Évadnyitó a Kossuth téren.
A kormányfő megköszönte a parlament felelős többségének, hogy az elmúlt öt hónapban a rövid távú érdekek helyett az ország érdekét nézték. Bajnai Gordon szerint az őszi ülésszak kiemelt feladata a jövő évi költségvetés elfogadása, és amit eddig tettek a válságkezelésben, azt be kell betonozni a büdzsében. A 2010-es költségvetés - amely "testre szabott és felelős" büdzsé -, már biztosítja az adócsökkentést, megszilárdítja a pénzügyi egyensúlyt, erősíti a lét- és közbiztonságot, segíti a munkahelyteremtést, de még sok áldozatot kér. Még a válságkezelésről szól, de már a növekedésről, illetve a gyarapodásról is; nincs szükség nagyobb szigorra, de nem lehet többet osztani sem - tette hozzá a miniszterelnök.
© MTI - Koszticsák Szilárd |
Fidesz: a kormány miatt vagyunk instabilak
A Fidesz szerint a kormány most úgy kér újabb áldozatot a lakosságtól, hogy valójában a kabinet tett meg mindent annak érdekében, hogy ilyen legyen az ország helyzete. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn az Országgyűlésben reagált Bajnai szavaira. Szerinte a kormány eljátszotta az ország hitelességét, az ország iránti nemzetközi bizalmat. "Önök mindent megtettek azért, hogy ma Magyarország egy gyenge, instabil, szegényes gazdasági erővel rendelkező ország legyen, és ez nem elég önöknek, önök további áldozatot várnak az emberektől".
Az ellenzéki politikus Bajnai Gordon miniszterelnök napirend előtti felszólalására válaszolva azt kérdezte: "Miniszterelnök úr tévedésből hozta el Gyurcsány Ferenc egy beszédét, vagy fizetett érte?" Hozzáfűzte: Gyurcsány Ferenc már több hónapja nem szólalt fel a magyar Országgyűlésben, de most az ismerős mondatok mintha egy kicsit "visszahoznák szellemét".
SZDSZ: a kormány miatt vagyunk stabilak
Az SZDSZ szerint épp a válságkezelő kormány intézkedései ismét hitelessé tették Magyarországot a nemzetközi pénzpiacon. Gusztos Péter, a liberálisok frakcióvezető-helyettese hétfőn az Országgyűlésben azt mondta: ezen lépések nélkül több millió ember és vállalkozás veszíthette volna el hitelképességét.
"Az SZDSZ - jelentsen a mai napon bármit is ez a szóösszetétel (...) -, a liberális frakció támogatja a kormányt az állami kiadások csökkentésében" - közölte a politikus Bajnai Gordon miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva.
Gusztos Péter a cigányság helyzetével kapcsolatban úgy vélekedett, ez a magyar politikai elit elmúlt húsz évének legsúlyosabb adóssága, amelynek megoldásához hosszú évek, évtizedek kellenek.
KDNP: minden a kormány miatt van
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a bel- és a külpolitikát tekintve az ország olyan helyzetben van, mint egy vesztes háború után. Semjén Zsolt azt mondta, ha az ország nem volna ilyen tragikus helyzetben, akkor még vicces is lehetne az, ahogy Bajnai Gordon miniszterelnök azon problémák "töredékes megoldásával" büszkélkedik, amelyek egyáltalán nem lettek volna, ha a kormány nem hozta volna létre őket.
A kormányfő napirend előtti felszólalására válaszolva a KDNP-s politikus közölte: nem elégséges az, amit a kabinet elért, a szlovák nyelvtörvényt vissza kell vonni. Véleménye szerint az MSZP-nek hathatós lépéseket kellene tennie azért, hogy testvérpártját, a Fico-féle szocialista pártot ne vegyék vissza az Európai Szocialisták pártjába, amíg egy "virtigli fasisztoid" párttal van koalícióban.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.