szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Huligánok, művészek, ellenzékiek, munkások – a Kádár-korszak kavargó éjszakai életének karneváli figurái és intézményei elevenednek meg Hammer Ferenc tanulmányában. Nem buliológia, nem nosztalgia, társadalomtörténet a javából.

Az éjszaka a társadalomtudományok számára még mindig szinte szűz terület, alig-alig kutatták, különösen nálunk nem. Már csak ezért is jelentős esemény, hogy Hammer Ferenc szociológus a Médiakutatóban terjedelmes dolgozatot közöl a magyar szocializmus történetének (1949–1990) éjszakai életéről. Nem a regeneráció vagy az alvás szociológiájáról ír tehát, nem a pihenésről vagy annak a tárgyi kultúrájáról (a Bandi heverőről, a gigantposzterről, a Lánchíd konyakról, a Color Starról, a neonfeliratokról, a presszóvilágról, a gyér közvilágításról, egyebekről) és nem is az éjszakai városi bűnözésről. Az ő témája inkább az, hogy mennyire tekinthető az éjszakai élet a hatalommal szembeni, de legalábbis tőle függetlenedni vágyó populáris nyilvánosságnak.

Megközelítése semmiképpen sem nosztalgikus, hanem analitikus. Levéltári források, interjúk, memoárok segítségével villantja fel, miként is nézett ki a városi éjszakai élet, időről-időre hogyan éledtek újjá naplemente után a szabadság nappal láthatatlan kis körei. Az éjszakai társasági élet ugyanis nem csupán szimpla kikapcsolódás, mondén szórakozás, a nappal megkettőzése, egyben át- és kifordítása, noha az is, persze.

Hammer nem kevesebbet állít, minthogy „az éjszakai élet éles neonfénye jól kiemeli a szocializmus állampolgárság fogalmának változó kontúrjait”. A hosszú ötvenes évek után, amikor az új hatalom megpróbálta államosítani a mindennapi életet, az 1960-as évektől kezdve egyre többen tekintették a mindennapi élet formáit tudatos társadalmi cselekvésnek, stratégiának; „a magánszférában folyó társasági életet így többféle módon is közcselekvésnek tekinthetjük” – írja szerzőnk. Élt és virult a privát Magyarország. A társadalom előre sietett, hiszen a rendszerkritikus ellenzék majd csak a ’70-es és ’80-as évek fordulóján eszkábál ebből ellenállási ideológiát (lásd pl. Václav Havel vagy Konrád György „antipolitikus” vagy az autonómiát taglaló írásait), s a „civil társadalom és kezdeményezés” szóhasználata is csak akkortájt jön divatba.

Szilveszter Sztálinvárosban 1950-ben
Nem túlzás-e ekkora jelentőséget tulajdonítani az éjszakai presszózásnak, kártyázásnak, házibulizásnak? Nem hiszem. Álljon itt két „tekintélyérv”. Az egyiket Hammer is idézi. Carl Schmidt szerint a hatalom elismerésének legtisztább tesztje, ha úgy engedelmeskednek az állampolgárok, hogy „a hatalom megfosztatik a kényszer eszközeitől, az éjszaka sötétje a napvilág szabályainak legnyilvánvalóbb próbája”.

A másik passzust Kurt Steffentől veszi át Dieter Haller Etnológia atlasza: „Ha szundít a nagy testvér, a társadalmi lelkiismeret, nagyobb az egyéni szabadság, reálisabbak lesznek a vágyak, az álmok, a virtuális valóság.”

Márpedig éppen efféle „virtuális valóságként”, laboratóriumi szimulációként, az autonóm közösség illúziójaként, „egy demokratikus nyilvánosság imitációjaként” azonosítja Hammer a Kádár-korszak éjszakai életét és annak intézményeit. Aki látta akkoriban a lakótelepek ablakainak tömény sötétjét este 9 után, meg megtapasztalta az éjszakai helyek és házibulik pezsdítő akolmelegét, tudja, mire gondol szerzőnk: az elvárt állampolgár/proletáreszmény megtestesülése, illetve az egyéni szabadságvágy útkeresése közötti mellbevágó különbségre.

És maga a kommunista rendszer is problémaként azonosította ezt az ellentmondást. Éppúgy, ahogy az is állandó fejtörést okozott neki, hogy hogyan maradhatnak vallásosak az öntudatos munkások; vagy hogy hogyan lehetett, hogy leginkább a proletárok közül került ki az „1956-os ellenforradalom csőcseléke”, vagyis a fegyveres harcokban ők vettek leginkább részt, és a nyilvános ellenállás leghosszabb ideig kitartó bázisának számító munkástanácsokban is a gyárak népe szállt szembe legkövetkezetesebben Kádárékkal. A „társadalmi” valóság és a hivatalos ideológia este még messzebb állt egymástól, mint nappal.

A rendszer nyomot hagyott a társasági életen (Oldaltörés)


A népi demokrácia négy évtizede során az éjszakai életnek is kijutott hát a megszállásból, az eltiprásból, az elfojtásból, az elhallgatásból, a megregulázásból. Jó lenne azt mondani, hogy meg se kottyant neki. Ez azonban nem igaz. A rendszer nagyon is nyomát hagyta a társas időtöltésen. A kávéházi világ letarolása, a „vendéglátás államosítása” és belügyi kontrollja, vagy az éjszakai vallási körmenetek betiltása az új rezsim első lépései közé tartoztak. A hatvanas évek eszeveszett szerencsejáték-mániája vagy a presszó intézményének a karrierje is másképp alakul, ha nem létezik a szocializmus. Ahogy biztosan nem dőltek volna százezrek a nagykörúti spontán szilveszterre sem, ha másutt és máskor is részük lehetett volna a szabadság közösen megélt mámorában.

Hammer írásának középpontjában a buli intézménye áll. Jó okkal, hiszen ez a sajátosan kelet-európai jelenség valóban tudós elemzésre méltó. Itt a legnyilvánvalóbb ugyanis, hogy a magánszférában zajló társasági élet az állam által nem kontrollált – noha az állambiztonsági iratokból jól láthatóan nagyon is ellenőrizni vágyott – kvázi demokratikus nyilvánosságot teremtett. „A házibulik és a lakásnyilvánosság egyéb formái, amennyire a találkozás, a befogadás és az elvegyülés struktúrái voltak, […] épp annyira az elkülönülés és a kizárás eseményei is” – figyelmeztet a szociológus.

A tanulmány legerősebb része, amikor a szerző bemutatja, hogyan ritualizálódtak némely házibulik, s hogy a hatalom épp e rítusokat használta apropóként a velük szembeni fellépésre. Felidéz például egy ma ártatlannak tűnő esetet, amikor egy fiatal mérnököt azért ítéltek 1972-ben félévi börtönre, mert otthonában rendszeresen 10–14 fős társaságot fogadott, saját szórakozásukra „klubújságot” készített és verandáján (!) egy gyászkeretes nemzetiszín plakát lógott. A bíróság mindezt „folytatólagosan elkövetett és részben nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett izgatásként” minősítette, jól szemléltetve, hol is húzta meg a Kádár-rendszer akkoriban a privát élet határait.

Hiba lenne elhallgatni, hogy Hammer mostani írásával még csak felvette éjjellátó szemüvegét, de egyelőre még nem nézett széjjel vele alaposabban. Voltaképpen természetes is, hogy a kereső pásztázás során eleinte egyes részletek kiemelődnek, míg a nagy (lényeges) tömbök talán észrevétlenül maradnak. Merészen azt feltételezem, mert tudni nem tudom, hogy a kutató nagy vállalkozásának még csak az elején tart, az előmunkálatok mindenesetre reménykeltőek. Ha tévedek, és Hammer nem folytatja, nem írja tovább a témát, mindannyian sajnálhatjuk majd, de attól még e cikket érdemes elolvasni.

(Médiakutató, 2009/tél)

Zádori Zsolt

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
1,3 milliárdot kapnak önkormányzatok, a fővárosban csak két fideszes kerületnek jut a pénzből

1,3 milliárdot kapnak önkormányzatok, a fővárosban csak két fideszes kerületnek jut a pénzből

Bill Gates megkapta a védőoltást, és elmondta, miért viseli továbbra is a maszkot

Bill Gates megkapta a védőoltást, és elmondta, miért viseli továbbra is a maszkot

Letartóztatták a Barcelona volt elnökét

Letartóztatták a Barcelona volt elnökét