A Fővárosi Bíróság a Fővárosi Ítélőtábla július 12-i döntése óta az előírt 15 nap helyett máig nem fizette még meg a hatszázezer forintot és kamatait a Kulcsár-per kilenced rendű vádlottjának, Garamszegi Gábornak. A Betonút egykori vezérigazgató-helyettese azt követően perelte be a Fővárosi Bíróságot, hogy a büntetőügyben 2008. augusztus 28-án meghozott ítéletet Varga Zoltán bíró a törvényben előírt kettő helyett nyolc hónap alatt foglalta írásba. Emiatt a vele szemben kiszabott lakhelyelhagyási tilalom időtartama túlzottan megnőtt, ráadásul úgy, hogy nem számít bele a rá kiszabott büntetésbe. Mindezzel pedig – állítja keresetében – megsérültek az alkotmányba foglalt, illetve az emberi jogai.

A per során a Fővárosi Bíróság nem vitatta, hogy jogellenes volt az elsőfokú ítélet ennyire késedelmes írásba foglalása. Ez viszont – érvelt a bíróság – nem róható fel, mert az irat terjedelme – 930 oldal – indokolta a késedelmet. Ráadásul Garamszegi nem jelölte meg konkrétan, miben szenvedett kárt és mekkora összegben. Éppen emiatt utasította el a Fejér Megyei Bíróság első fokon Garamszegi kártérítési igényét. Szerinte ugyanis a jogellenes magatartás nem jár együtt automatikusan kártérítéssel, ahhoz ugyanis igazolni kell a „kár felmerültét”. Ezt pedig a volt cégvezető nem tette meg. Sőt, nem kérte a lakhelyelhagyási tilalom megszüntetését, és ennek a jogorvoslatnak a hiánya – a Fővárosi Bíróság szerint – kizárja a kártérítési lehetőséget.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla azonban jogosnak mondta Garamszegi igényét. Úgy tartotta, a hatvan napnak elégnek kellett volna lennie az ítélet megszövegezéséhez, hiszen egyes dolgoknak – mint a tényállásnak, a cselekmény jogi minősítésének és a büntetés kiszabásánál figyelembe veendő enyhítő és súlyosbító körülményeknek – már az ítélet kihirdetése előtt össze kell állnia a bíró, azaz Varga Zoltán számára. Már csak azért is, mert ezek nélkül nem minősíthető a vádlott által elkövetett bűncselekmény.

A kártérítésről döntő Fővárosi Ítélőtábla kimondta, valós Garamszegi érvelése, hogy a hat hónappal meghosszabbodott büntetőeljárás miatt olyan sérelem érte őt, ami alapján nem vagyoni kárt szenvedett el. Az pedig, hogy Garamszegi nem fellebbezett a vele szemben kiszabott kényszerintézkedés ellen, semmit nem jelent. Az ítélőtábla szerint a jogorvoslat kérésének elmaradása nem meglepő, hiszen a vádlott arra számíthatott, hogy az ítéletet két hónap alatt leírják, s utána döntenek arról, hogy a lakhelyelhagyási tilalmát fenntartják-e. S ha be is adja a jogorvoslatot – tette hozzá a bíróság –, annak nem lett volna befolyása az írásba foglalás időtartamára.

Garamszegi Gábor annak a 18 vádlottnak az egyike – a 24-ből –, akiknek fellebbezése alapján a Fővárosi Ítélőtábla idén tavasszal döntött arról, hogy az elsőfokú eljárás ítéletét hatályon kívül kell helyezni és új eljárást kell lefolytatni. Varga Zoltán bíró ítéletéről a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség és azt elbíráló Fővárosi Ítélőtábla is – összefoglalva – lesújtóan vélekedett. A két szervezet megállapításai igazat adtak a vádlottak és a védőik által a Varga-ítélettel szemben felsorakoztatott érveinek, s kimondták, hogy az első fokon meghozott bírói döntés több szempontból nem volt alapos.

Még nem tudni: sikkasztott vagy csalt

Túry Gergely

Számos dolgot kifogásolt a fellebbviteli ügyészség, mint például azt, hogy Varga nem indokolta meg a bizonyítási indítványokkal kapcsolatos döntéseit. „Az elsőfokú ítélet adós maradt azzal, hogy a sok esetben egymással szöges ellentétben lévő vádlotti előadások és tanú-nyilatkozatok közül melyiket fogadta el és vetette el, valamint, miért… nem érhető tetten: mely okok, tények alapján vonható le következtetés arra, hogy a lényegében azonos elkövetői magatartást kifejtő vádlottak közül egyikük cselekménye miért gondatlanul, míg a másikuk szándékosan megvalósított.”

A vádlottak fellebbezései és az ítélőtábla szerint is igaz, hogy az eljárás terheltjei az elsőrendű vádlott, Kulcsár Attila cselekményéhez kapcsolódva, és ahhoz hasonlóan tevékenykedtek, ám cselekményeik minősítése eltérő. Hogy ennek mi az indoka, „nem érhető tetten”. Továbbá az ítélőtábla azt állapította meg, hogy Varga Zoltánnak például Kulcsár Attila esetében be kellett volna mutatnia alkalmazásának kereteit, tartalmát és feladatkörét, s ezen belül jogosítványait és kötelezettségeit, majd azt, hogy Kulcsár ténylegesen miként tevékenykedett. S hogy a történések mennyiben feleltethetők meg a sikkasztás törvényi tényállási elemeinek. Mindez azonban elmaradt.

A hatályon kívül helyezésre vezető okok közül a legjelentősebb azonban az volt, amely minden, fellebbezéssel érintett vádlottra kihatott, hogy Kulcsárnak az ügyészségen tett vallomása nem a törvényben előírtak szerint lett a tárgyalás anyaga. Amennyiben ugyanis a vádlott a bíróság előtt nem „számol be” az ügyről, ahogy az exbróker, akkor a korábbi vallomásait rögzítő jegyzőkönyveket kötelező felolvasni, és nem lehet csak a lényegüket ismertetni, mint azt Varga Zoltán bíró tette. Igaz, ha ez szabályszerűen történt volna, az sem biztos, hogy az elégséges az eljárási hibák kiküszöbölésére – vélekedett a Fővárosi Ítélőtábla.

Előfordult, hogy nem minden vádlott és védő volt jelen a tárgyaláson, miközben a bróker róluk is beszélt. Ez viszont azzal járt, hogy „a kérdéses vallomásra a bizonyítékok értékelése kapcsán nem lehetett volna alapozni. Ez azért is volt különösen fontos, mert Kulcsár nyomozati vallomása szolgált a vádak és az ítéleti tényállás gerincéül”. De nem csak Kulcsár esetében történt meg, hogy nem volt teljes a vádlottak széksora. Forró Tamás – tizedrendű vádlott – például úgy beszélt a Montrade Ltd. és Schönthal Henrik – huszonharmad rendű – vádlott szerepéről, a cég számlájára történt utalásról, illetve a kölcsönadott 300 millió forintról, hogy azon a tárgyalási napon, 2006. május 15-én sem Schönthal, sem védője nem volt jelen.

Egy másik terhelttel, Rejtő E. Tiborral kapcsolatban pedig azt szögezte le az ítélőtábla, hogy rá vonatkozóan Varga nem közölte, tényszerűen mi állapítható meg vele szemben. A bizonyítás minden lehetséges körét pedig nem merítette ki, ugyanis a sértetti indítványokat nem vette figyelembe. „Van tehát Kulcsár Attilától származó, Rejtő Endre Tibort terhelő bizonyíték, amely mérlegelésre nem került.” Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla valamennyi – a fellebbezéssel érintett – vádlott tekintetében hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és a bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. Ennek során – mint írja – tisztázni kell, mi képezi a vád tárgyát, hogy mely konkrét vádlotti magatartások azok, amelyekhez büntetőjogi következmény fűzhető, s azok milyen minősítést vonnak maguk után.

Ha sikkasztás marad a bűncselekmény minősítése, akkor az ítélőtábla által jelzett hibák kiküszöbölése mellett az eljárás lefolytatható. Amennyiben a vád tárgya csalásra változik, akkor vizsgálni kell az elkövetői szándékot, célzatot, az elkövetés idejét és értékét is. Ez viszont nehéz, hiszen sikkasztás – és nem az új lehetséges tényállás, vagyis csalás – miatt folyt eljárás. És mindez kihat a többi vádlott-társra is. A vád és minősítés módosulása Kulcsár tekintetében azzal járhat, hogy új kiadatási eljárás kell majd, amihez viszont újra meg kell jelölni a konkrét vádlotti tevékenységet és az elkövetési összeget.