A cigányokról való beszédet soha nem korlátozta acélabroncsos tabu, de ma már valóban bármi ocsmányságot nyilvánosan el lehet mondani embertársainkról. Miről, kiről szól a cigányozás? Erre keresik a választ társadalomkutatók. Nem meglepő módon nem elsősorban a cigányokról.

Egy fiatal, antropológia és néprajz iránt érdeklődő, de korábban csak a saját zsidó közösségét ismerő tudós rabbit besoroznak az első világháborúba. Négy év frontszolgálat után megírja nagy könyvét, aminek azt címet adja: Gojok között: szokásaik és erkölcseik.

Az adomát érdemes idézni az antropológia alapozó kurzusain, lássa csak a növendék, hogy még az elmélyült tudással felvértezett kutatót is megcsalhatják saját tapasztalatai, ha a körülményeket nem jól méri fel, ha nem a „megfelelő időben vagy helyzetben” lát hozzá egy közösség, népcsoport, kultúra tanulmányozásához. De van-e egyáltalán „megfelelő idő és helyzet”, olyan ideális állapot, amely kutató után kiált? A kortárs antropológia arra tanít, hogy ilyen állapot nincsen, mint ahogyan se aranykor, se romlatlan ősállapot sincs, a kultúra és a társadalom állandó mozgásban van, folyamatosan változik, más kultúrákkal lép interakcióba. Az antropológust, a társadalomkutatót tehát nem rettenthetik vissza, sőt inkább sarkallnia kellenének azok a figyelmeztetések, hogy ez vagy az a közösség, kultúra „már nem az igazi, eredetisége megkopott”, „elveszítette belső kohézióját”, „válságban van”.

A száz évvel ezelőtti rabbi példájánál maradva, a keresztények szokásai és erkölcsei iránt naivan érdeklődő kutató tehát valójában jól tette, hogy négy év terepmunkát kihasználva megírta művét. A hibát azonban ott követte el, ha ugyan elkövette, hogy a háború barbárságából túlzó általánosító következtetéseket vont le. Noha egyáltalán nem annyira egyszerű probléma az sem, hogy vajon több köze van-e az európai civilizációnak, a humanizmusnak, a kereszténységnek a militarizmushoz, a feneketlen hódítási étvágyhoz, a vandál pusztításhoz, a vallás- és polgárháborúkhoz, mint a gótikus katedrálisokhoz, a szerződéses viszonyok diktálta kölcsönösséghez, a szolidaritáshoz és az elidegeníthetetlen emberi jogokhoz. De ezt most hagyjuk is.

A kutatónak tehát háborúban és békében, krízisben és relatív nyugalomban egyaránt az a dolga, hogy megpróbálja a lehető legteljesebben, legárnyaltabban megragadni és bemutatni egy bizonyos kultúrát vagy egy kulturális/társadalmi jelenséget. Ehhez a lehető legnagyobb figyelemre, fegyelemre, empátiára van szükség, és még akkor is elbukhat.

Nálunk mostanában, ha nem is hadiállapotról beszélhetünk, de mindenképpen (egyik „történelmi”) krízisét éli a cigány–többségi viszony. Több válságjelenség mellett az egyik leglátványosabb a cigányozás elharapózása. A pécsi antropológusok anBlokk c. folyóirata éppen e parttalan „cigányozással” foglalkozik. Számos értelmes, higgadt cikket olvasni, „megoldásra”, pláne katarzisra persze ne számítson a nyájas olvasó. A kutatókat csak teszik a dolgukat, értelmezik azokat a jelenségeket, amelyek egykor extrémitásnak, ma köznapinak számítanak. Ami nem is annyira egyszerű – kell hozzá némi kurázsi.

Tekintettel arra, hogy a „cigánypárti”, „rózsadombi” (magyarul: árnyalt, tárgyszerű, szolidáris) tudósi és bármiféle megnyilvánulásokat a közbeszéd mostanság elvakultan, szélsőségesen píszínek tekinti, így a cigány mellé – mint tettestárs – a „szociológus” kerül a vádlottak padjára. Ahogy a lapszám szerkesztőségi felvezetője is megállapítja a közvélekedés és közbeszéd radikális átalakulásának egyik fontos fejleménye „a szakértői tudás hitelességének megkérdőjelezése”, annak a vádja, hogy a kutatók nem ismerik, elferdítik vagy elhallgatják (tabusítják) a valóságot. Néhány év alatt nem akármilyen karriert futottak be tehát a jámbor szociológusok, akiket Vona Gábortól Balog Zoltánig a helyzet elmérgesítésével vagy csak szimplán a cigányokon való élősködéssel, a krízis anyagi kiaknázásával vádolnak.

Szélsőjobbos tüntetés a Hősök terén
©

Cigányozás mindig is volt. Mi adja mégis a mai jelenség egyediségét? Az anBlokk szerkesztői szerint egyrészt a tömege, másrészt az elfogadottsága nőtt meg ugrásszerűen: „a nyilvánosság részévé vált, újságírók, közéleti személyiségek szólalnak meg általa, pártpolitikai kampány épül rá, blogok, videók, kommentek harsogják az interneten.” A tendencia „az egyre nyíltabb rasszista beszéd intézményesüléseként ragadható meg”, ami „azzal kecsegtet, hogy létező problémákra ad megoldást”. A cigányozás egyszerre nyújtja a tabutörés pillanatnyi örömét és a bajok orvoslásának csalóka látszatát. Ha a cigány minden (vagy majdnem minden) bajnak az oka, kötelességünk „nyíltan” kimondani az eddig elfojtott igazságot, leginkább „a cigánybűnözést”, hogy közelebb kerüljünk a megoldáshoz. Tetézi, ki elfedi a bajt – valahogy így fest a cigányozós logika.

 

Valójában azonban a cigányokról való beszédet soha nem korlátozta acélabroncsos tabu. Ahogy a kutató Kovács Éva is megjegyzi: „az más kérdés, hogy az emberek tudták, hogy van, amit nem illő kimondani, és azt máshogy mondták vagy letagadták. Ez az, ami most leomlott. Ma már embertársainkról bármi ocsmányságot lehet mondani, és mindenhol, már mindegy, hogy melyik lapban, nem kell ahhoz kuruc.info.”

A szerzők és interjúalanyok természetesen mindenben nem értenek egyet egymással, eltérő értelmezések olvashatók például a píszí szerepéről, a közmunka vagy a gyűlöletbeszéd megítéléséről, de a sokszínű, bonyolult jelenségnek egyébként sem lehet egyetlen igazsága. (Én például nem hiszem azt, mint a szerkesztők, hogy a „cigányozási folyamat” kulcsmomentuma a cigány–magyar különbség megnevezése, kimondása lenne.) Emellett az olasz és román témájú írásokból az is kiderül, a cigányokkal való együttélés és a cigányok megítélése másutt sem idilli.

Egyre többen mondják, hogy a cigányokat már szerteszét kutatták (Sólyom László is így vélekedett), csakhogy ez az összeállítás is azt igazolja, a társadalomkutatás számára nincsen lerágott csont, a politika is jól tenné, ha jobban odafigyelne a változó valóság feltáróinak szavaira. A lapszám legizgalmasabb, legeredetibb részét éppen azok az esettanulmányok képezik, amelyek a helyszíni megfigyelések alapján értelmezik a cigány–magyar együttélést. Döbbenetes például, noha egyáltalán nem példanélküli a magyar cigánypolitikában, hogy egy különben jó szándékú, rendesen előkészített, százhúszmilliós projekt milyen nem szándékolt negatív következményekkel járhat. A Durst Judit által feltárt folyamat a következő volt: állami támogatásból jó pénzen felvásárolták a parasztházakat, a telepi romák így ugyan beköltözhettek a faluba, de a még itt élő, zömében idős gázsók elmentek a városba, és teljessé vált a falu elcigányosodása, ’Lápos’ végérvényesen „putrifalu” lett.

A cigányfalu mikrovilágának működése „még csak most körvonalazódik, az azonban már látszik, hogy több benne az agresszió, nagyobb a csüggedtség, és ha lehet, még a korábbiaknál is gyengébbek a bármiféle mobilitási aspirációk. Míg korábban volt értelme annak, hogy egy cigány család a telepről beköltözzön a faluba, ezzel mutatván integrációs igyekezetét […], addig a parasztok elköltözésével ez a szándék is értelmét vesztette.” A telepet felszámolták ugyan, a romák komfortosabb lakásokban élnek, de a falu meghalt.

„Én szerintem egy faluban legyen közösen cigány is meg paraszt is” – mondta Durst egyik cigány interjúalanya. A kérdés most már tényleg az, mit szeretnénk, hogy a többszereplős társadalmi tér „programja” valósuljon-e meg vagy inkább a putrifalvak és magas kőfalak gettóországa.

(anBlokk, 4. szám [2010])

zádori

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szegő Péter Itthon

"Az egyetlen közös téma a cigányozás"

A közbeszéd része lett a teljesen nyílt rasszista beszéd, de ennek előnye is van. Többek közt ez hangzott el azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet az anBlokk közéleti-tudományos folyóirat negyedik, a cigánykérdéssel foglalkozó, Cigányozás címmel megjelent számának megjelenése apropóján tartottak hétfő este a budapesti Kossuth Klubban. Lehetetlen volt nem észrevenni, hogy a vita során a „roma” szónál sokkal többször hangzott el a „cigány” – nem véletlenül.

András herceg a nőre nem emlékszik, más részletekre viszont nagyon is

András herceg a nőre nem emlékszik, más részletekre viszont nagyon is

A nemzetbiztonsági bizottságig ért a ferencvárosi erdoganista török iskola ügye

A nemzetbiztonsági bizottságig ért a ferencvárosi erdoganista török iskola ügye

Feltámasztották a PlayStation egyik klasszikusát, ismét játszható a MediEvil

Feltámasztották a PlayStation egyik klasszikusát, ismét játszható a MediEvil

Ki nem találná, milyen számokat húztak ki az ötöslottón!

Ki nem találná, milyen számokat húztak ki az ötöslottón!

András herceg már bánja, hogy egy elítélt szexbűnöző otthonában szállt meg

András herceg már bánja, hogy egy elítélt szexbűnöző otthonában szállt meg

A PayPalnak elege lett a pornóoldalból

A PayPalnak elege lett a pornóoldalból