szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A jogalkotási folyamatokra is ki kívánja terjeszteni a kormány a nemzeti konzultációt – mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

„Véget ér az államnak a széthordása, az állam újra a nemzetünk teljességének a közössége lesz, és ebben nagyon fontos szerepe van a civil szervezeteknek; ezért január elsejétől ők a jogalkotás ugyanolyan fontos részei lesznek mint bármelyik más kormányzati szereplő” – jelentette ki Rétvári Bence a Társadalmi Kerekasztal által rendezett A társadalmi szerződés útján című konferencián. Közölte, jogszabály rendelkezik majd a jogalkotás folyamatáról és a jogalkotásban való társadalmi részvételről.

Kiss Norbert, a Köztársasági Elnök Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy ma Magyarországon a köztársasági elnöknek sajátos helyzete van. Mint mondta, az államfő és a miniszterelnök barátok. „Ez a barátság egy nemzet javára válhat” – fűzte hozzá.

Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, szóvivője azt mondta, „a társadalmi szerződés valóban kétoldalúvá vált, tartalmát az emberek és a tavasszal kormányra került hatalom együtt írta, és a következő időszakban együtt fogja valóra váltani”.

Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) elnöke arról beszélt, az elmúlt nyolc évben azt látták, hogy hogyan éltek vissza a hatalommal. „Mára azonban másképp érezzük magunkat: mérhetetlen a változás, mérhetetlen a közérzetnek az alakulása” – fogalmazott. Osztie Zoltán szólt az elitképzés fontosságáról is; mint mondta, szakkollégiumokon keresztül olyan „fiatal értelmiségi, nemzeti és keresztény elkötelezettségű nemzedéket” kell felnevelni, amely professzionális a maga szakmájában.

A tanácskozás célja, hogy megvitassák a lehető legszélesebb körű összefogás lehetőségeit a civil társadalom és kormány között – mondta Csizmadia László. A Társadalmi Kerekasztalt a CÖF és a KÉSZ alapította.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!