szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A rendőrség ismét elutasította az atlatszo.hu portál főszerkesztőjének, Bodoky Tamásnak arra való hivatkozását, hogy újságíróként a magyar törvényekben és a nemzetközi emberi jogi egyezményekben biztosított jogánál fogva nem köteles információforrását felfedni. A rendőrség hetek óta szeretné megtudni egy, a magyar WikiLeaks-ként emlehetett portálon megjelent cikk forrását.

A "magyar WikiLeaks-ként" emlegetett atlatszo.hu portál a napokban vette kézhez a rendőrség Brokernet-ügyben hozott határozatát, amelyben ismételten, immár írásban elutasítják Bodoky Tamás főszerkesztő hivatkozását arra, hogy újságíróként a magyar törvényekben és a nemzetközi emberi jogi egyezményekben biztosított jogánál fogva nem köteles információforrását felfedni.

Újságírók dolgoznak a Képíró-per tárgyalásán
MTI / Beliczay László

Mint ismert: az atlatszo.hu-n hetekkel ezelőtt jelent meg egy írás, ami miatt a rendőrség tanúnak idézte be Bodokyt, arra kérve őt, hogy adja ki forrásait, ám ezt nem tette meg. A részletekről Bodoky akkor azt írta: "a tanúmeghallgatás elején (tényleg) nagyon kedvesen biztosítottak a rendőrök arról, hogy nem a sajtó és az újságírók ellen akarnak fellépni, mindössze egy zsarolási ügyeket akarnak megoldani. A kedvesség hűvös távolságtartásba váltott át, amikor ennek ellenére fenntartottuk, hogy szerintünk a magyar törvények, az Európai Emberi Jogi Egyezmény és az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlata szerint az újságírónak joga van titokban tartania az információforrásait".Önmagában ezen nem lepődtünk meg, hiszen már a tanúkihallgatáson kiderült, hogy a rendőrség szerint a konkrét ügyben nem tagadható meg a tanúvallomás.

A most kézhez kapott határozat indokolása a portál szerint "nem bíbelődik azzal, hogy alátámassza: miért különösen indokolt a jelen esetben az információforrás felfedésére kötelezni az újságírót, noha ez a nyomozó hatóságnak a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 6. § (3) bekezdése alapján kötelessége lenne". "A rendőrség ehelyett nemes egyszerűséggel azt állítja, hogy az újságírót a büntetőeljárások során nem illeti meg tanúzási mentesség" - olvasható az atlatszo.hu cikkében.

Az oldal panaszt nyújtott be a határozat ellen és várja az ügyészség döntését ebben. "Őszintén reméljük, hogy nem akarja a magyar állam azzal égetni magát, hogy egy ilyen ügyben elmeszelje az Európai Emberi Jogi Bíróság" - teszik hozzá.

A rendőrségi határozat letölthető innen (PDF)

A panasz letölthető innen (PDF)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!