Die Zeit
Donald Trump amerikai elnök azon van, hogy gyors megállapodásra kényszerítse Ukrajnát, de Vlagyimir Putyin orosz elnök feltételeinek megfelelően és mivel Európa tehetetlen, Kijevet katasztrófa fenyegeti – hangsúlyozza Carlo Masala, a Bundeswehr müncheni egyetemének politológiaprofesszora. A csúcsról úgy gondolja, hogy az teljes siker volt Putyin számára, az amerikai elnök újabb fordulatot mutatott be, az EU pedig megint csak azt bizonyította: semmi hatalma sincs.
Aki nem hiszi, hogy Amerika szinte egy az egyben átvette Moszkva követeléseit, az nézze meg, hogy a vendég jóformán végigvigyorogta az egész csúcsot. Az ár azonban magas lesz, miután a két nagyhatalom célja most már nem a fegyvernyugvás, hanem a gyors békekötés.
Hogy az EU miként viszonyul Trumphoz, azt két elv határozza meg. Az egyik, hogy semmiképpen sem szabad a politikust provokálni, mert különben feladhatja a kontinens védelmét. A másik: az Ukrajna-politikát illetően a szervezet úgy mered a Fehér Ház urára, mint nyúl a kígyóra. Csak akkor reagál, ha az rossz irányba megy, de ez csupán azt jelenti, hogy lohol a nyomában.
Trump mai találkozója Washingtonban az ukrán elnökkel és több európai vezetővel azért kockázatos, mert cseppet sem biztos, hogy a vendéglátó két nap múlva is tartja magát a szavához, illetve hogy emlékszik rá. Csakhogy túl nagy a tét: az európai biztonság. Hiszen Moszkva helyreállítaná saját befolyási övezetét. Ukrajna számára ugyanakkor még drámaibb a helyzet.
Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem hajlandó területeket átengedni, azt kockáztatja, hogy az USA minden katonai segítséget megvon tőle. Ami fegyvert az Unió küld mostanában, az nem sok. Ha pedig az ukrán elnök a nem túl erős biztonsági garanciák fejében belemegy a földcserébe, azzal az orosz hadsereget támogatja és alighanem káoszba taszítja országát.