Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is, és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Az Országgyűlés északi részében látogatóközpont épül, ahonnan alagutak vezetnek az épületbe. A látogatóközpont alatt háromszintes mélygarázs lesz. A Kossuth téren összesen öt szobrot helyeznek el, a téren autóközlekedés gyakorlatilag nem lesz. Az Index bemutatta az átalakuló Kossuth tér látványterveit.
A Parlament északi oldalán látogatóközpont épül, ahonnan három alagút vezet majd be az épületbe - látható a látványtervekben, melyek az Index birtokába kerültek.
A látogatóközponton át közvetlen kapcsolat lesz a Duna-part felé, a Ház oldalán a korzóra, illetve a víz partján lévő sétányra. A látogatóközpont alatt háromszintes mélygarázs lesz. A tér közepén folyamatosan fenn lesz az árbócon a nemzeti lobogó, a déli részét pedig a Demokrácia terének nevezik majd - mivel pedig a tér egésze közterület lesz, itt demonstrálni is lehet.
A téren összesen öt szobor lesz: délen a korzó végpontján József Attila, a téren Andrássy, keleten a Rákóczi marad, de restauráltatják, a jelenlegi Kossuth-szobor helyett pedig a jelenleg Dombóváron álló Horvay-féle szoborcsoport áll majd. A tér északi része a Tisza-szoboré lesz.
A tervek szerint a téren autóközlekedés gyakorlatilag nem lesz, a villamospálya egyes szakaszai füvesek lesznek.
A kormány rendelete szerint a Kossuth tér rekonstrukciója és a parlamenti mélygarázs építése nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás. A kormány tavaly októberben döntött úgy, hogy 1,59 milliárd forintot különít el a Kossuth tér rekonstrukciójára. A parlament tavaly júliusban fogadta el a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról szóló határozatot, eszerint 2014. május 31-ig át kell alakítani a teret, amely így visszakaphatja 1944 előtti arculatát. A kormánynak a tervek szerint ugyaneddig az időpontig ki kell költöznie az Országház épületéből.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is, és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.