szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kovács Lajos, a számos gyilkossági ügy sikeres felderítésével ismertté vált volt nyomozó az Indexnek azt mondta: tudomása szerint még nincs küszöbön Bándy Kata gyilkosának kézre kerítése.

A konzultációra felkért budapesti nyugalmazott nyomozó ezredes, Kovács Lajos szerint szakmailag nagyon jól dolgoznak a baranyai rendőrök Bándy Kata meggyilkolásának ügyében, azonban tudomása szerint még nincs küszöbön a tettes kézre kerítése - írja az Index. Állítólag megvizsgálták azt is, hogy a rendőrségi pszichológusként dolgozó áldozat munkájának köze lehetett-e a halálához, de nem találtak összefüggést.

Mint megírtuk: a számos gyilkossági ügy sikeres felderítésével ismertté vált nyomozó a holttest megtalálásának napján Pécsre utazott, hogy segítse a rendőrség munkáját, ám a PécsMa.hu információi szerint pénteken hazautazott. Kovács szerint meggyőződtek róla, hogy a nyomozás teljesen szakszerűen, a protokoll szerint folyik, jól irányítva, kellő erővel. Negyven-ötven ember dolgozik az ügyön - mondta a lapnak.

MTI / Kálmándy Ferenc

Az Indexnek cáfolta, hogy távozásának oka az lenne, hogy a nyomozás első szakasza a végéhez közeledik, és küszöbön áll a tettes elfogása. Az ő tudomása szerint hacsak az elmúlt néhány órában nem történt áttörés, sajnos még nem tart itt a nyomozás. A nyomozó szerint a pécsi rendőrségi pszichológus "típusbűncselekmény" áldozata, minden évben van három-négy ilyen ügy, hogy egyedül hazafelé tartó fiatal nőkre támadnak rá éjszaka.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a támadóik legtöbbször "vadásznak" éjszaka, az áldozatot véletlenszerűen választják ki. Az ilyen elkövetőkre jellemző a "visszatérő hajlam", a korábbi ügyek tapasztalatai alapján Bándy Kata támadója esetében is feltételezik a nyomozók, hogy nem ez volt az első bűncselekménye - írja a lap.

Néhány hete megtámadtak egy nőt

Mint korábban megírtuk, a 25 éves rendőrségi pszichológus, Bándy Kata szombatról vasárnapra virradóra tűnt el Pécsen, utoljára hajnali kettő körül rögzítette egy térfigyelő kamera néhány száz méterre az otthonától. Az eltűnt lány holttestét szerda délután találták meg Pécsett, a lakásától nem túl messzi bokros területen.

Úgy tudjuk, a fiatal nőt megfojtották és meg is erőszakolhatták, a Bama.hu információi szerint koponyasérülést is szenvedhetett a lány.

MTI / Kálmándy Ferenc

A PécsMa.hu csütörtökön délelőtt azt írta: információik szerint a rendőrség egy középkorú férfit gyanúsít a gyilkossággal, Zsobrák Péter sajtószóvivő azonban nem erősítette meg a lap információt.

A Bama.hu úgy tudja, csütörtökön a holttest megtalálási helyének környékén lakókat ismét kikérdezték a rendőrök, akik arra voltak kíváncsiak, láttak, hallottak-e valami gyanúsat az elmúlt napok során. A lap információi szerint néhány hete ugyancsak ebben a városrészben egy ismeretlen megtámadott egy nőt, akinek sikerült sértetlenül elmenekülnie, azonban azt egyelőre nem tudni, hogy ennek az ügynek köze volt-e Bándy Kata meggyilkolásához.

A rendőrség egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki bármilyen információval szolgál a bűncselekmény körülményeiről.

További híreinket a témában a linkre kattintva érhetik el. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!