Az akció során 24 240 gépjárművet ellenőriztek, 106 esetben rendőri intézkedés is történt. Egy esetben szándékos bűncselekmény elkövetőjét érték tetten, akit előállítottak a rendőrök - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Az "összevont közös gépjármű felderítési akció" célja a baleset- és bűnmegelőzés, valamint a közlekedésbiztonság növelése. A Budapesten felállított ellenőrzési pontoknál a rendőrök és a polgárőrök közösen láttak el szolgálatot, fokozottan ellenőrizték a forgalomban résztvevő gépjárműveket és szűrték ki a körözött járműveket.
Mint írták, az akció reggel 9 órakor közös eligazítással vette kezdetét, melyen részt vett Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya, valamint Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke és Kardos Pál, a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke.