szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A következő napokban a június közepén tapasztalt, több hőmérsékleti rekordot is megdöntő időszak után újabb, feltehetően még erősebb hőhullám várható – írta elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Június 19-én 37,3 fokig emelkedett a hőmérséklet a Bács-Kiskun megye déli határán fekvő Kelebián – idézte fel az OMSZ. Ez volt az idei év eddigi legmagasabb hőmérséklete a szolgálat mérései alapján.

A hét második felétől afrikai eredetű forró levegő áramlik fölénk (lásd az alábbi ábrán), mind a magasban, mind a talaj-közeli légrétegekben. Emiatt a hétvégén, illetve hétfőn a levegő hőmérséklete árnyékban is elérheti a 37-38 fokot, sőt néhol meg is haladhatja, így nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy az év eddigi legmelegebb időszaka áll előttünk – tette hozzá a szolgálat.

Így érkezhet a hőség Afrika felől 1500–1600 méteres magasságban
met.hu

Az előrejelzések tükrében a tikkasztó hőség az ország legnagyobb részén nem jár csapadékkal, bár csütörtökön átmenetileg nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk. Ekkor főként északon zápor, zivatar is előfordulhat, de nem ez lesz a jellemző.

Az OMSZ meteorotológiai adatbázisa szerint az országos napi rekordok július végén 38–39 fok körül alakulnak, míg a fővárosi rekordok 2–3 fokkal alacsonyabbak, emiatt az országos rekorddöntésre kisebb, míg a budapestire nagyobb az esély.

Minél pirosabb, annál nagyobb az esélye a 30 fokos középhőmérsékletnek
met.hu

A hőség mérséklődése illetve megszűnése még kérdéses, de az előrejelzések szerint jövő héten, kedden vagy szerdán egy hidegfront hatására mérséklődhet az extrém meleg. Az időjárási modellek bizonytalansága miatt azonban érdemes naponta megtekinteni a legfrissebb előrejelzéseket – tette hozzá az OMSZ.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!