szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az INA egyik vásárlójának etánszállítással kapcsolatos javaslatát jegyezte fel egy névjegykártyára Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója 2009-ben a zágrábi Marcellino étteremben, amikor találkozott Ivo Sanader volt horvát kormányfővel – derül ki a Heti Válasz szerint a Mol-vezér egy másik ügyben 2011 novemberében tett vallomásából.

Két zágrábi államügyésznek 2011. február 9-én lehetősége nyílt arra, hogy a Nemzeti Nyomozóiroda gazdaságvédelmi főosztályának vendégeként személyesen bírja tanúvallomásra a Mol-vezért – írta a Heti Válasz.

Noha az az eljárás az úgynevezett Podravka-akcióról szólt, az itt készült, és a lap birtokába jutott kihallgatási jegyzőkönyv a beszámoló szerint arról árulkodik, hogy a horvát hivatalosságok kizárólag az INA irányítási jogának megszerzéséről kérdezték Hernádit.

Bár a Központi Nyomozó Főügyészség a teljes vizsgálati anyagát elküldte Zágrábba, az Ivo Sanader volt horvát kormányfő elleni perben a lap szerint a bíró nem engedte felhasználni ezeket az aktákat. Pedig Hernádi Zsolt 2011. november 29-i tanúkihallgatásának jegyzőkönyve egyértelművé teszi például, hogy a koronatanú, Robert Jezic a lehető legelfogultabb szereplő a Mol-játszmában – fogalmazott a Heti Válasz.

A lap felidézte, hogy a zágrábi hatóságok Hernádi Zsoltot azzal vádolták meg, hogy 2009-ben két ciprusi társaságon keresztül lefizette Sanadert, az akkori horvát kormányfőt, cserébe pedig a Mol megszerezhette az INA irányítási jogát. A határon túli perben Robert Jezic vallomása, néhány Sanader–Hernádi-találkozó, illetve a zágrábi Marcellino étterem biztonsági kamerájának néma felvétele szerepelt bizonyítékként – írta a lap.

"Sanaderrel a lemondása után sem szakadt meg a kapcsolatom – 2010 nyarán találkoztunk utoljára" – mondta Hernádi a Heti Válasz szerint a 2011 novemberi kihallgatásakor. Hernádi Robert Jezicről elmondta, hogy a horvát Dioki vegyipari cégnek, az INA egyik vásárlójának a tulajdonosa volt, a húsz leggazdagabb horvát közé tartozott, és a Mol-vezért mindig megkérte valaki – horvát kormányzati szereplők –, hogy fogadja Jezicet.

A Mol-vezér beszámolt a 2009 októberében, a zágrábi Marcellino étteremben lezajlott találkozójáról is.

"Sanader előzetesen nem jelezte, de egy ideig ott volt Jezic is – hogy az etánszállítással kapcsolatban más javaslattal álljon elő. Nevezetesen: átvenné üzemeltetésre az etánleválasztó üzemet, amely az INA-é volt. Akkor, más papírt nem találva, az egyik névjegykártyámra jegyeztem fel Jezic ezzel kapcsolatos felvetését. E kártyát, valamint Robert Jezic ott átadott diokis névjegykártyáját eredetiben átadom a főügyészség részére" – mondta a lap szerint Hernádi.

Hozzátette, hogy a saját névjegykártyájának hátoldalára Jezic kérését összefoglalva azt írta, "Ivanicsgrad-Molve nincs karbantartva, nem kapnak elég mennyiséget. Működtetni (operációt átadni)". A Mol vezére hozzátette, hogy az INA egyébként később megvizsgálta a kérdést, de egy belső előterjesztésben végül elutasították a javaslatot.

"Egyébként Sanader ebbe az étterembe a biztonsági kíséretével együtt érkezett, mint volt miniszterelnököt ez a védelem megillette" – tette még hozzá Hernádi a beszámoló szerint.

A Heti Válasz azt is feldiézte, hogy a budapesti Központi Nyomozó Főügyészség feltárta a Ciprusról indított pénzmozgás teljes hátterét, és lezárta a maga eljárását bűncselekmény hiányában.

A lap megfogalmazása szerint ha a magyar hatóságok nem nyomoztak volna, ma talán senki nem tudná, hogy a két állítólagos kenőpénz-közvetítő érdekeltség nem Hernádié és nem is a Molé – miként Robert Jezic állította –, hanem a 17. leggazdagabb oroszként jegyzett Mihail Gucerijevé volt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!