Horn bujkált, Gyurcsány sétált, Orbán beteljesített - Kampánynyitó ünnepek
Négyévente egyszer különös jelentőséget kapnak az október 23-i megemlékezések, hiszen fél évvel a választások előtt a nemzeti ünnepen lehet nekirugaszkodni a kampánynak, lehet demonstrálni az erőt és a tömeget. Az 1990-es évek elején még viszonylag mértéktartóak voltak a politikusok, sőt, a szocialisták lényegében bújkáltak e napon (már ha nem BM-nyugdíjasokkal találkoztak). Bő egy évtizede aztán megváltozott a világ, és 1956 már csak díszletté vált az aktuálpolitika színpadán. Válogatás a választások előtti ünnepek beszédeiből.
1993 – Az MSZP még bujkált
1993. október 23-án Antall József miniszterelnök már nagyon beteg volt, ezért a kölni klinikáról nyilatkozott telefonon a Magyar Rádió Reggeli Krónika című műsorának. Nem bel-, hanem nemzetközi összefüggésben beszélt a forradalomról, azt mondta: az nem fulladt volna kudarcba, ha a világ elszántan támogatja a magyar törekvéseket. Antall ugyanakkor arról is beszélt, hogy az 1956-ban megfogalmazott – svájci, svéd vagy osztrák típusú – semlegesség Magyarország számára nem járható út, mert garanciákra van szükségünk, amiket csak a NATO adhat meg.
Sokkal inkább belpolitikai áthallásai voltak a budapesti Corvin moziban, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) által rendezett megemlékezésnek. Itt Boross Péter belügyminiszter mondott beszédet, aki nem sokkal később, Antall halála után átvette a kormány vezetését. Akkoriban aligha lehetett félreérteni, amit mondott: „A rossznak mindig vannak esélyei és mindig szépet ígért. Ígért 1919-ben és ígért 1945-ben, amikor is a legnagyobb börtönné vált ez az ország.” Ekkoriban ugyanis egyre nőtt az MSZP népszerűsége, egyre valószínűbb volt, hogy 1994-ben visszatér a hatalomba a kommunista állampárt utódja.
A forradalom leverőinek jogutóda, a közvélemény-kutatásokban vezető MSZP számára komoly fejtörést okozhatott, mit tegyenek október 23-án, hiszen ők évtizedekig ellenforradalomnak tekintették a történteket, sőt, a pártelnök, Horn Gyula annak idején fegyverrel szolgálta a Kádár-féle kollaboráns kormányt. A dilemmát végül úgy oldották meg, hogy csendben maradtak: az MTI archívumában nyoma sincs annak, hogy az MSZP vezetői megszólaltak volna nyilvánosan. Ez akkor még nem volt olyan meglepő, hiszen sokan úgy gondolták, a nemzeti ünnepen a pártoknak nem is kell megszólalniuk.
Ebből adódott az az incidens, amit az MTI is feljegyzett: Békéscsabán tojással dobták meg Pető Ivánt, az SZDSZ elnökét, akinek szülei az ’50-es években ÁVH-nál szolgáltak. „Röviddel az ünnepi megemlékezés elkezdése után néhány tojás csapódott egyszerre az aszfalthoz a szónoki emelvény előtt, de Pető Iván zavartalanul folytatta és fejezte be megemlékezését, amelynek elhangzása után egy ’nagy fúj’ bekiabálás hallatszott a tömegből” – írta az MTI tudósítója. Pető arról beszélt, hogy a forradalmat sokan megpróbálták lejáratni, „mégis ünnepelnünk kell a szabadság szeretetét, a hazugság elleni lázadás bátorságát. Akkori tettükért ünnepeljük a hősöket, és ne a mai kisajátítókat lássuk” – utalt arra, hogy a kormánypártok magukat tekintették a forradalom örököseinek.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke érdekes módon nem volt Magyarországon október 23-án, hanem egy gazdasági szakértőkből álló küldöttség élén Rómában járt, állítólag már a kormányzati szerepre készülve. A Fidesz népszerűsége ekkoriban már leszállóágban volt, de még így is 20 százalékon állt, körülbelül egy szinten az MSZP-vel. Orbán Rómában azt mondta: Magyarországon is komolyan fennáll a baloldali fordulat veszélye, de „a Fidesz már megtette az első óvintézkedést”, szövetséget kötött az SZDSZ-szel, aminek kifejezetten az a célja, hogy „a liberális közép erői” elszigeteljék a baloldalt. Mint utóbb kiderült, tévedett: a Fidesz támogatottsága összeomlott, 1994-ben alig került be a parlamentbe, az SZDSZ pedig koalíciót kötött az MSZP-vel.
1997 – Horn a BM-nyugdíjasoknál
1997 őszére az MSZP kiheverte a Bokros-csomag megszorításai, illetve a Tocsik-ügy néven ismert korrupciós botrány miatt elszenvedett sokkot, és 30 százalékra tornázta fel a támogatottságát, vagyis fej-fej mellett állt az akkor már legnépszerűbb ellenzéki pártnak számító Fidesszel. Az 1997. október 23. már a korábban megosztott jobboldal összefogását demonstrálta: a Polgári Demokrata Kör a budapesti Uránia moziban rendezett megemlékezésén beszédet mondott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Mádl Ferenc, az Antall-kormány volt minisztere, illetve a KDNP-ből a Fideszbe átült Varga László, a parlament korelnöke.
Az MTI tudósítása szerint Orbán a polgári Magyarország megteremtéséért szállt síkra, amely szerinte egyebek mellett azt jelenti, hogy „az előremenetel a tehetség és ne a korrupció, vagy az elvtársi uram-bátyám összefonódások függvénye legyen”. Orbán ekkor még lavírozott a harcos antikommunizmus és a mérsékelt vonal közt: arról beszélt, hogy az 1956 után születettek generációjának nincsenek személyes sérelmei, „ezért nekik nincs okuk, mások nevében pedig nincs joguk megbocsátani”. Úgy fogalmazott: nem tudja megítélni, igaza van-e azoknak, akik 1994-re hivatkozva azt mondják, 1989-90-ben a magyar társadalomnak nem lett volna ereje kiharcolni a szabadságot, de úgy vélekedett: a polgári Magyarország híveinek harcolniuk kell a fásultság ellen.
Nem finomkodott ennyire Torgyán József, az FKgP elnöke, akinek pártja ekkoriban 19 százalékkal a harmadik legnépszerűbb erő volt. Torgyán pártja Vecsésen tartott nagygyűlést, ahol a pártelnök arról beszélt: az ’56-os célok megvalósítása még várat magára, ehhez olyan „valódi rendszerváltásra” van szükség, amelyben a volt kommunista vezetőket végre leváltják, és „ténylegesen magyar kormányt” segítenek hatalomra. Torgyán szerint az akkori kormány nem ilyen volt, amit szerinte az is mutatott, hogy kevesebb állami lakás épül, mint „a legsötétebb Rákosi-időkben”. Horn Gyulára utalva úgy fogalmazott: elfogadhatatlan, hogy olyan politikus áll a kormány élén, aki annak idején a forradalom és a szabadságharc leverésén munkálkodott.
Még radikálisabb hangot ütött meg, és még egyértelműbb aktuálpolitikai párhuzamokat vont Szegeden Csurka István, a MIÉP elnöke (a párt a következő választásokon be is került a parlamentbe). Ő egyenesen arra szólította fel a polgárokat, hogy az 1997. november 16-ára kitűzött NATO-népszavazáson voksoljanak nemmel, és ezzel még a kormányt is megbuktathatják. A MIÉP elnöke árulásnak nevezte, hogy a parlamenti ellenzék a NATO ügyében Horn Gyula mellé állt. Ha nem akarja a magyar nép, hogy mindene idegeneké legyen, és a rendszerváltás óta tartó folyamat tovább tartson, a NATO-csatlakozás ellen kell szavaznia, ellenkező esetben a saját halálos ítéletét írja alá, sőt kéri azt – mondta Csurka.
A sokat emlegetett Horn Gyula valószínűleg maga is érezte, hogy neki nincs sok keresnivalója az ünnepségeken, ezért 1997-ben inkább csendben maradt. Délelőtt ugyan jelen volt a Kossuth téren, ahol felvonták a köztársaság lobogóját (október 23-át akkor a köztársaság kikiáltásának nyolcadik évfordulójaként is ünnepelték), majd fellobbantották a „Forradalom Lángját” és megkoszorúzták Nagy Imre mártír miniszterelnök szobrát, de beszédet sem ő, sem más vezető szocialista nem mondott. Illetve, egy helyen Horn mégis megszólalt, bár a helyszínválasztás ma szinte iróniának tűnik: a belügyi nyugdíjasok és fiatalok országos találkozóján jelentette be, hogy „gyakorlatilag eltöröltük a testület [vagyis a rendőrség] régóta felhalmozott adósságát”.
2001 – A beteljesült álom
2001 őszén a Fidesz és az MSZP fej-fej mellett állt a felmérésekben, bár a kormánypárt egy hajszállal népszerűbb volt. A Fidesz nem volt harcias kedvében, ami abból is látszik, hogy Orbán Viktor október 22-én még kolbászt töltött Békéscsabán, 23-án pedig nem mondott ünnepi beszédet. A Miniszterelnöki Hivatal beérte annyival, hogy kiadott egy ünnepi nyilatkozatot, amiben Orbán azt írta: 1956 olyan igazodási pont, amiről „nem lehet kétféleképpen gondolkodni”. Aktuálpolitikai üzenetnek legfeljebb azt a mondatot érezhetjük, amely úgy szólt: „Együtt ünnepelhetjük 1956 hőseinek álmát, a beteljesült álmot: a szabadságot, a függetlenséget, egy emelkedő nemzet minden reménységét.”
Az MSZP 2001-ben már kimerészkedett a pártszékházból, bár még nem a budapesti terekre: Kaposváron, Nagy Imre mártír miniszterelnök szülővárosában tartottak megemlékezést október 22-én. Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt az „árokbetemetés” politikája jegyében az egységről és az összefogásról szónokolt, illetve igyekezett leválasztani Nagy Imrét a korábbi kommunista vezetőkről, akik szocializmus helyett szovjet diktatúrát építettek. Másnap az MSZP vezetői az Új köztemető 301-es parcellájában koszorúztak, ahol Medgyessy azt szerette volna mondani, hogy 1956-ot egyetlen politikai erő sem sajátíthatja ki saját magának, de egy csoport folyamatos bekiabálásokkal zavarta meg: „Fúj, hóhérok idejönnek. Hóhérok, koszorút? Hazaárulók!” – kiabálták a tiltakozók.
A 2001 őszére már mélyrepülésben lévő FKgP elnöke, Torgyán József harcias hangot ütött meg október 23. alkalmából. Szerinte nem valósult meg a magyar forradalmi ifjúság követelése: a szovjet csapatok kivonultak ugyan Magyarországról, de „az idegen csapatokat hívók beférkőztek a soraink közé”, illetve „az ÁVH-t is csak átszervezték, erőit átmentették, az ávósok itt vannak közöttünk, a gazdaság kulcspozícióiban és a pártokban egyaránt”. A pártelnök állította: a 2002-es országgyűlési választásokon az FKgP olyan eredményt fog elérni, amely lehetőséget ad arra, hogy a magyar forradalmi ifjúság követeléseit megvalósítsák. Tévedett, 2002-ben mindössze a szavazatok 0,75 százalékát szerezték meg.
Globális összeesküvés-elméletekkel szórakoztatta a közönségét a Budapesti Kongresszusi Központban Csurka István, a MIÉP elnöke, aki szerint 2001. szeptember 11-e óta „egy világméretű háború indult meg az emberiség tudata ellen”. Az előző rendszert bírálva úgy fogalmazott: nem bosszút, hanem rendet és tisztességet akarnak, és azt, hogy következménye legyen annak, ha valakik szervezett módon, idegen zsoldosként legyilkolták a magyarságot. A MIÉP elnöke a munka megbecsüléséről beszélt, és azt ígérte: olyan világot kell teremteni, ahol nincs szédítően magas profit, és ahol mindenkinek van munkája. Végül nem teremtettek, mert 2002-ben 4,3 százalékkal kiestek a parlamentből.
2005 – Gyurcsány spontán sétált
2005 őszén a Fidesz volt a legnépszerűbb párt, bár az MSZP már elkezdett felzárkózni, és 2006 tavaszára át is vette a vezetést. A visszatérésre készülő Fidesz igazi nagyszabású kampánynyitó show-t rendezett október 23-án a Műegyetem rakparton (ahol most a baloldali ellenzék készül demonstrálni). A százezresnek mondott tömeg előtt Orbán már nyíltan a választásokra hangolt: „hazánk ismét bajba jutott, a hamisság ismét lelepleződött, mint 1956-ban, ismét le kellene zárnunk egy korszakot, és át kellene lépnünk a tegnapból a holnapba”. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökre utalva pedig azt mondta: „Akkor azt akarták, választott államférfi álljon az ország élén, ne politikai kalandor [...] hiába az őket ajnározó sajtó, a hátuk mögött álló pénzemberek”.
Nem fogta vissza magát Áder János, a Fidesz frakcióvezetője sem, aki Csornán azt mondta: „Ma ismét olyan időket élünk, amikor nem múlik el nap kormányzati hazugságok nélkül. Olyan időket, amikor a hatalmasok a közvagyont annyira magukénak érzik, hogy jobbnak látják, ha mindjárt saját vagyonukká is teszik. Olyan időket élünk, amikor újra eladósítják a jövőt, amikor nő a szegénység, miközben a kormányon lévők arról beszélnek, hogy nagy a jólét.” A választásokra utalva Áder úgy fogalmazott: nagy szerencse, hogy ma már nem kell forradalom ahhoz, hogy új irányt lehessen szabni a dolgok menetének.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István, az MSZP elnöke október 23-án délután - családtagokkal és egy csapat fotóssal - spontánnak álcázott sétát tett a Duna-parton, a Lánchídon, és megszemlélték az ünnepi kiállításokat. Este Gyurcsánynak ott kellett lennie a Kossuth téren, a „Forradalom Lángjának” fellobbanásánál. Itt egy csoport ellentüntető, zömében idős ember várta olyan transzparensekkel, mint például „Vádolunk több száz kivégzett magyar hazafiért”. A Kossuth térre behatolni próbáló tüntetőket a biztonsági embereknek kellett erővel a kordon mögött tartani. Gyurcsány aztán az Operába ment, ahol csak röviden beszél, épp arról, hogy „a nemzeti ünnep nem élhet politikai nagygyűléseken”.
„1956 csatáit újravívni 2005-ben, szánalmas és méltatlan próbálkozás, 2005 csatáit 1956-hoz mérni viszont erkölcsi kötelesség és a legnemesebb cél” – mondta a köztemető 301-es parcellájánál Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. „Büszkék vagyunk arra, hogy 1989-et követően tevékeny részesei lehettünk az ’56-os program, a szabadság és a demokrácia megvalósításának” – fényezte pártját. Ennek minden tekintetben az ellentétét fogalmazta meg Csurka István és Kovács Dávid, a MIÉP és a Jobbik Magyarországért Mozgalom által létrehozott Harmadik Út rendezvényén. Csurka egyebek mellett arról beszélt, hogy „az uralkodó réteg ugyanaz” mint ’56-ban volt. Kovács pedig azt mondta: „a barikádok között nincs átjárás”, akárcsak a forradalom idején. A következő évben az SZDSZ még megugrotta a küszöböt, a Harmadik Út viszont nem jutott be a parlamentbe.
2009 – Eléri őket a végzet
2009 őszén a Fidesz már toronymagasan vezetett, és alig volt titkolt, hogy kétharmados parlamenti többségre tör. Október 23-án Orbán Viktor már „egy kormányzásra készülő párt elnökeként” beszélt Nagytétényben, ahol kijelentette: „az a dolgunk, hogy legkésőbb öt hónap múlva győzelemre vigyük Magyarország ügyét”. A Fidesz elnöke természetesen párhuzamba állította az 1956-os és az akkori politikai helyzetet, a kommunista vezetést a szocialista kormánnyal. Ezek szerinte az embereket semmibe véve próbálták kormányozni az országot, de „az ilyen kormányokat eléri a végzet”. Már ekkor beszélt a szocialista kormány tagjainak felelősségre vonásáról, és úgy fogalmazott: szembe kell majd nézniük tetteik következményeivel, vállalniuk kell a felelősséget a hivatali visszaélésekért.
Az akkor már nagyon rosszul álló MSZP gyakorlatilag nem is mutatkozott a fővárosban, a párt vezetői inkább ismét Kaposvárra mentek, ahol október 22-én este megkoszorúzták Nagy Imre szobrát. Október 23-án aztán közjogi méltóságok – köztük Bajnai Gordon miniszterelnök –, kormánytagok és közéleti személyiségek ezt tették a budapesti Vértanúk terén is, amit a rendőrség előzőleg lezárt. A kordonon kívül az ünnepség közben mintegy harminc ember „hazaáruló” „libatolvajok”, illetve „vesszen a kormány!” jelszavakat skandálta, majd a kötélkordonok mögött sorfalt álló rendőröket szidalmazta.
Lendvai Ildikó MSZP-elnököt csak Sólyom László köztársasági elnök október 22-i, a Műegyetemen elmondott beszéde késztette megszólalásra. Az államfő azt fejtegette ugyanis, hogy a rendszerváltás lényege a Kádár-rendszer hazugságától való megszabadulás volt, majd utalt az őszödi beszédre, amelynek nyilvánosságra kerülése nyílttá tette a morális válságot. „Az alapoknak ezt az elbizonytalanodását erősítette meg és tette tartóssá a parlamenti többség, amikor a hatalom megszerzésének Őszödön bevallott módját bizalmi szavazáson jóváhagyta” – utalt a 2006-os parlamenti szavazásra, valamint a kormánypártok felelősségére Sólyom. Lendvai erre közleményben reagált, és lényegében pártpolitizálással vádolta meg a köztársasági elnököt.
A Jobbikot 2009-ben már stabilan a bejutási küszöb fölött mérték a közvélemény-kutatók, a nyári EP-választások eredményeként három képviselőt is küldhettek Brüsszelbe. Október 23-án a Deák téren sorakoztak fel a gárdisták, akik ellen később eljárás is indult, hiszen betiltott szervezet egyenruháját viselték. Vona Gábor pártelnököt jövendő miniszterelnökként mutatták be, ő pedig már arról beszélt, hogy a Jobbik hamarosan Magyarország legerősebb pártja lesz, akkor pedig felszámolják a „gazdasági, a politikusi és a cigánybűnözést”. Vona bírálta Orbán Viktort és a Fidesz politikáját is, amiért szerinte csendben asszisztáltak az MSZP és az SZDSZ kormányához. A radikális hang meghozta az eredményt: ha nem is a Jobbik lett a legerősebb párt, de a szavazatok 16,6 százalékot szerezte meg.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
