Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Baptista Szeretetszolgálat egészségügyi csoportot küldött Dél-Szudánba, a két orvosból és egy segélymunkásból álló magyar csapat vasárnap délután indult el - közölte a szeretetszolgálat az MTI-vel.
A magyar egészségügyi csoport Dél-Szudán fővárosában, Dzsubában, illetve annak környékén nyújt segítséget a közelmúltban történt fegyveres konfliktusok sebesültjeinek és a súlyos humanitáris helyzetben lévő civil lakosoknak.
Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke a közleményben kifejti, hogy munkatársai a segítségnyújtás mellett tízezer dollár értékű gyorssegélyt is magukkal vittek, és várhatóan a mostani csapat csak az előörse a dél-szudáni magyar baptista egészségügyi missziónak.
A közlemény szerint az egészségügyi csoport a szudáni parlament felsőházának elnöke, Joseph Bol Chan kérésére - aki Magyarországon szerzett diplomát az 1980-as években - és Kveck Péter kairói magyar nagykövet közvetítésével érkezik Dél-Szudánba.
A magyar segítők biztonságát a dél-szudáni kormány biztosítja majd.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.