szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Bár nincs mérhető támogatása, s legfeljebb a Facebookon aktív, mégis előkelő helyet kapott a közös ellenzéki listán az SZDSZ-elnökként egykor megbukott Fodor Gábor. Ráadásul a hvg.hu értesülései szerint Fodorral egy nappal korábban közölték, hogy befutó helyet kap, pedig tavaly 30 perc alatt tették ki a szűrét az MSZP-sek. Egykor befolyásos és tehetős támogatók álltak mögötte, kérdés, most megéri-e nekik felkarolni a liberális politikus törpepártját.

Hétfőn hívták fel telefonon Fodor Gábort az MSZP-ből azzal, hogy felkerül a közös ellenzéki listára, méghozzá a negyedik helyre – értesült a hvg.hu szocialista forrásból, amit további, az ellenzéki tárgyalásokon részt vett három politikus is megerősített. Információink szerint vezető szocialista politikusok a lista keddi bemutatása előtt azon viccelődtek, hogy ezzel Fodor minden idők leggyorsabb politikai karrierjét futotta be, hiszen rosszabb szereplés esetén is mandátumot kaphat az SZDSZ utolsó előtti elnöke.

Az országgyűlési választások közös MSZP-s, Együtt-PM-es, DK-s és MLP-s listáját kedden mutatták be a pártok vezetői, a sajtótájékoztatón jelen volt Fodor Gábor is, aki tavaly indította el új szervezetét, a Magyar Liberális Pártot. A tájékoztatón aztán hivatalosan is kiderült, Fodor kapta a negyedik helyet a listán Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc után, továbbá még két embert tehetett fel a jegyzékre az egykori SZDSZ-elnök, igaz, az esélytelen 56. és 58. helyre.

A közvélemény-kutatók nem is mérik

Fodor felkerülését a listára – különösen, hogy megelőzi a PM-es politikusokat – több vezető MSZP-s politikus is megütközéssel fogadta, és a hvg.hu kérdésére reagálva azt mondták, nem értik a pártvezetés döntését. Ennek megfelelően legalább 3-4 féle értelmezés született a pártban arról, hogyan és miért reaktiválták a 2009-es európai parlamenti választási bukta után az SZDSZ elnöki posztjáról lemondott, majd 2013-ig visszavonult, érdemi támogatással nem rendelkező politikust.

Fodor Gábor – villámkarrier
©

Úgy ráadásul, hogy egyszer már kikosarazták az MLP-t, mégpedig legalább olyan gyorsan, mint amilyen igyekezettel most feltették a listára. Az első Mesterházy–Bajnai-megállapodás után, szeptemberben a szocialisták vállalták, hogy egyeztetnek a kisebb pártokkal az egyéni képviselői és a listás helyekről. Ám míg a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalícióval több fordulóban tárgyaltak, az MLP-t – ahogy erről Fodor a hvg.hu-nak adott akkori interjújában beszámolt – 30-40 perc alatt kosarazták ki. Mint Fodor elmondta, a szeptemberi egyeztetésen is főleg ő beszélt: elmondta, „hogy mekkora hibát követnek el, és miért lenne szükség mégis a teljes ellenzéki összefogásra. Ezt meghallgatták, majd reagáltak rá, ezzel zárult a beszélgetés”.

Fodor 2013 januárban jelentette be, hogy új liberális pártot alapít, mert „az SZDSZ három éve meghalt”. Azt mondta, ő három évig várt arra, hogy „jöjjenek az új arcok”, de ez elmaradt, ezért szükség van egy liberális pártra, mert ez „olyan embereket tud mobilizálni, akiket ma mások nem tudnak megszólítani”. A nagy közvélemény-kutatók nem mérik az MLP-t, a jelentősebb kormányzati megrendelésekkel bíró Nézőpont volt az egyetlen, amely december elején arra jutott, hogy Fodor a legnépszerűbb ellenzéki politikus.

Bár tavaly a párt plakátkampánnyal igyekezett felhívni magára a figyelmet, legfeljebb a Facebookon van jelen a szervezet, illetve a közmédiában, amely gyakran invitálja beszélgetésre Fodor Gábort. Az MLP-t az FB-n 6,5 ezren lájkolták, Fodort 9,6 ezren (összehasonlításképp: Orbán Viktor 204 ezernél, Bajnai 94 ezernél, Mesterházy 88 ezernél, Gyurcsány 79 ezernél tartott kedden). A pártok összefogásról kiposztolt képét kedd estig összesen 174-en lájkolták.

Féltek Fodor trollkodásától?

„Fodor élvezi a jobboldali média támogatását, melynek segítségével széttrollkodhatná a most nehezen összehozott megállapodást, azzal roadshow-zva a köztévében és a Hír Tv-ben, hogy nem is teljes az összeborulás, a liberálisokat kihagyták” – ezzel indokolta egy, az MSZP-t a kampányban irányító testület (ovb) egyik tagja az MLP elnökének bevonását. „PR-politizálás, szépségtapasz, a pártunk vezetése ezzel azt üzente, hogy teljes az összefogás” – ezzel magyarázta egy másik befolyásos szocialista. Az MSZP elnökségében tevékenykedő forrás szerint ők már a múlt héten, az egyeztetés elején felvetették, hogy ne csak az Együtt-PM-et és a DK-t, hanem a többi ellenzéki szervezetet is vonják be, és erre szerinte a párt mandátumot kapott a két szervezettől. "Attól tartottunk, hogy Fodor pártja önállóan indul, és le tud csípni 5-6 százalékot az ellenzéki jelölt támogatásából olyan fővárosi kerületekben, ahol korábban a liberálisok jól álltak" – magyarázta a forrás.

A nagy bejelentés – Fodor kimagaslik, de mivel?
©

Kérdés persze, hogy került Fodor arra a helyre, amelyet amúgy a szocialisták választmányi elnökének, Botka Lászlónak  szántak. Volt olyan Együtt-PM-hez tartozó forrás, aki úgy vélte, Fodor előkelő helye fricska az LMP-ből kivált PM-eseknek, akiket a liberális politikus így megelőzött a listán. Több forrásunk is egybehangzóan állította, Mesterházy Attila személyes döntése volt Fodor helyzetbe hozása és listahelye. Egy elnökségi forrás szerint a tárgyalások során az Együtt felvetette, hogy az első 4-5 helyet az összefogást szimbolizáló pártok vezetői foglalják el, így Bajnai mellett a PM is kapjon egy előkelő helyet – forrásunk szerint részben erre volt válasz az MSZP részéről Fodor helyzetbe hozása. Ezzel szemben az Együttből származó értesüléseink szerint ők eleve a 2. és az 5. helyet kérték, Botka helyére nem pályáztak. Mint egyik vezető politikusuk fogalmazott: "az ő nyakukba nem varrható Fodor reaktiválása".

Az Együtt-PM politikusai szerint amúgy Kuncze Gábor "politikai újjáélesztése" a DK műve, Gyurcsány pártja kérte, hogy az SZDSZ másik elnökét képviselőjelöltjeként indítsák Szigetszentmiklóson, igaz, a szocialisták sem emeltek vétót. A PM-es vezetők körében így aztán végképp nem volt nagy lelkesedés, mint többen a hvg.hu-nak elmondták: csak unikumozva bírták elviselni kedden a lista bejelentését. Frissítés: Gyurcsány az Origónak adott, szerdán megjelent interjújában azt mondta, ő javasolta, hogy vegyék be Fodort is az ellenzéki összefogásba, sőt Bokros Lajosra is felhívta az MSZP figyelmét. Mint mondta, erre Mesterházy és Bajnai is rábólintott, és az MSZP elnöke tárgyalta le a dolgot az MLP vezetőjével, végül ők ketten egyeztek meg, miután Fodornak "nagyobb igénye volt", mint Kunczénak. 

Bár a Fideszből indult, majd az SZDSZ-ben kikötött, tavaly új pártot alapító politikus reaktiválása egy nap leforgása alatt történt, az együttműködésbe bevonásának voltak előzményei. Tavaly tavasszal – még a tárgyalások előtt – egy magas rangú MSZP-s politikus egy háttérbeszélgetésen azt mondta, ha őszig nem sikerül megállapodni az Együtt 2014-gyel, akkor a szocialisták az MLP, a szocdemek és más törpepártok bevonásával fog létrehozni valamiféle „összefogást”. A politikus ezt azzal indokolta, hogy a méréseik szerint a potenciális ellenzéki szavazók körében nagy az igény a közös indulásra, és Fodor bevonásával üzenni lehetne nekik, hogy ez nem az MSZP-n, hanem Bajnain bukott el. Az MSZP-ben azért is tartják furcsának a Fodor mostani beemelését, mert azzal, hogy Bajnai lemondott a miniszterelnöki ambícióiról, a tavalyi terv okafogyottá vált.

Egy hete Bajnai Gordon kezdeményezte a szeptemberi – külön listás – megállapodás újragondolását, ám akkor még több Együtt 2014-es politikus arról beszélt, hogy csak a mérhető támogatással bíró ellenzéki szervezeteket – így a DK-t – akarják bevonni az együttműködésbe. Bár a szocialisták háttérbeszélgetéseken bedobták, hogy másokat is aktiválni kéne, de Fodort nem, csak a Schmuck Andor fémjelezte szociáldemokratákat és a Munkáspártot említették a hvg.hu-nak. Őket is főleg azért, mert szerintük az időseket tömörítő Tisztelet Társaságán keresztül Schmuck további támogatókat tudna szerintük mozgósítani. Ám Schmuckot végül kihagyták, több forrás szerint azért, mert taktikázását már a pártelnök, Mesterházy is kiszámíthatatlannak tartja (a Schmuckhoz közel állók előzték be például Bajnait is, és foglalták le előle az Együtt nevet).

Titokzatos támogatók

Még az MLP indulásakor a HVG részletesen foglalkozott a Fodor mögött egykor álló üzleti körrel. Az SZDSZ elnökeként tanácsadója volt például az IT-üzletágban meggazdagodott milliárdos, Törő Csaba. Mint arról a hetilap beszámolt, a milliárdos ebben a kormányzati ciklusban a Geohidroterv nevű cégén keresztül konzorciumi partnere a Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási beruházásban a Fidesz-közeli üzletember, Simicska Lajos cégének. Szintén Fodor támogatója volt egykor Mesterházy Ernő, aki a BKV-körüli ügyek miatt került még a 2010-es kampány idején az ügyészség látókörébe. A HVG meg nem nevezett szocialista forrásokra hivatkozva azt állította, Mesterházy Ernő – aki bizalmas kapcsolatot ápolt korábban Simicskával is – feltűnt befolyásos szocialista körökben is, állítólag felvette a kapcsolatot Velez Árpád pártigazgatóval.

©

Az MLP egyébként tavaly számos óriásplakáton hirdette magát, továbbá egy frissen berendezett előkelő irodát tart fenn a Bazilika mellett az V. kerületben. Fodor a hvg.hu-nak adott szeptemberi interjújában azt mondta, se Törő, sem Mesterházy nem támogatja a pártját, politikai ügyekről nem beszélget már velük, de ha mégis mellé állnak, ő szívesen fogadja a segítségüket. Arról, hogy mégis honnan volt pénzük a plakátokra vagy az irodára, Fodor nem akart részletes választ adni. Mindössze azt közölte: „van olyan támogatónk, aki segít abban, hogy ezt a néhány helyiséget használjuk egy alapítvánnyal közösen. A mostani kampányunk során is szerény számban tettünk ki plakátokat, amiknek a száma jelenleg a 100-at sem éri el. Erre a támogatóink, aktivistáink dobták össze a pénzt, ami valamivel több mint egymillió forint.”

Ugyanakkor MSZP-s forrásaink szerint kizárt, hogy a két milliárdos közül bármelyik Fodoron keresztül akarna befolyás gyakorolni a pártra. „Ha erről lenne szó, nem szorulnak arra, hogy Fodoron keresztül segítsék az MSZP-t” – fogalmazott az egyik szocialista politikus, aki viszont nem akart részleteket mondani arról, hogy mégis milyen módon támogathatnák az MSZP-t, ha akarnák.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
hvg.hu/MTI Itthon

Hivatalosan is felállt az ellenzéki szupercsoport

Az előzetes sajtóhíreknek megfelelően alakult a közös ellenzéki lista eleje. Mesterházy Attilát Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor és Szabó Tímea követi. Gyurcsány Ferenc szerint Mesterházy "nagyon jó miniszterelnöke lesz ennek az országnak".

Róma beelőzte az Orbán-kormányt a kínai úton

Róma beelőzte az Orbán-kormányt a kínai úton

A németországi bevándorlók majdnem fele megbukik az integrációs tanfolyamokon

A németországi bevándorlók majdnem fele megbukik az integrációs tanfolyamokon

A Franz Ferdinand énekese a Sziget után ismét mogyoróallergiás rohamot kapott

A Franz Ferdinand énekese a Sziget után ismét mogyoróallergiás rohamot kapott

Lézerrel világítottak egy tanuló pilóta szemébe Békéscsabánál

Lézerrel világítottak egy tanuló pilóta szemébe Békéscsabánál

208 millió forintért taxizhatnak a minisztériumi dolgozók

208 millió forintért taxizhatnak a minisztériumi dolgozók

Androidos? Azonnal frissítsen a mobiljára, súlyos biztonsági rés tátonghat rajta

Androidos? Azonnal frissítsen a mobiljára, súlyos biztonsági rés tátonghat rajta